Kétperces szabály – a káoszt elkerülendő

Van az úgy, hogy az embernek nincs kedve minden aprósággal foglalkozni. Ledobod a pólót a székre, holnap úgyis mosol. A cipőt sem rakod el, nem árt, ha szellőzik. Igazából jót tesz neki, meg amúgy is lehet, hogy másnap felveszed megint.

A poharat, tányért most tényleg nem hurcolod ki. Fáradt vagy, eleged van az egész napból, dolgoztál látástól Mikulásig, most meg még itthon kulizz? Nem árt egy kis pihi.

Nincs is ezzel baj aznap.

A gond ott kezdődik, hogy holnap is pont ilyen fáradt leszel. Lehet, hogy akkor a pólód már bekerül a mosógépbe, de jöhet egy másik cipő a tegnapi mellé, mert mégis azt húztad fel. Az újságodat otthagyod, mert láttál benne valami cikket, amit biztos érdemes átnézned, de nem volt már lelkierőd hozzá, majd holnap… És most a változatosság kedvéért nem a pohár maradt bent. Illetve az is, egy kólásüveg kíséretében.

Aztán egyik nap belépsz a szobába, és elszörnyülködsz, mintha „robbantottak volna”.

Hogy a fenébe hagyhattam szét mindent? Nem létezik. Hisz mostam is, mosogattam is. Nem vagyok ilyen trehány, mi ment félre?

„Na, nem baj, majd mindjárt megcsinálom” – aztán behuppansz a fotelbe, csak épp a híreket nézed meg. Meg egy szusszanásnyit pihensz.

És utána már kinek van kedve kulizni, mikor egy-két nap, és jön a hétvégi nagytakarítás?

Pedig nagyon egyszerű lenne minden. Csak nem kéne azt a „mindjárt”-ot igénybe venni. Hisz az lehet egy perc, öt perc, de sokkal több is.

Hogy ez a „mindjárt” ne fordulhasson elő, erre épül a „kétperces szabály”.

Egy bizonyos David Allen időgazdálkodási szakértő – hogy mik vannak…! – kitalációja.

Rém egyszerű a dolog, semmi bonyodalom, és a mindjártból valóban mindjárt lesz.

Döntsd el magadban, hogy minden olyan tevékenységet, amit két percen belül el tudsz végezni, ne halogass, hanem csináld meg azonnal.

Mennyibe telik felakasztani a kabátot? Fél perc talán, ha gondosan el is igazítod.

Hány másodperc a pólót a szennyesbe dobni vagy kivinni a poharat? Esetleg a krémet, fésűt a helyére rakni, és nem ledobni az asztalra.

Vagy az újságot legalább a fiókba rakni, ha még olvasni akarod – de ez általában másnapra felejtős program. Ha annyira érdekelt volna, mindenképp aznap végigrágod a cikket. Ugye?

Nem nagy dolgokról van szó. Nem félórás program, és igazából plusz energiát egyik sem nagyon igényel. Épp ezért könnyű őket későbbre hagyni, de ugyanolyan könnyű el is végezni.

Veled is megesett már biztos, hogy jön egy váratlan telefon: „Tíz perc múlva ott vagyok…”

Ilyenkor aztán minden megy, mint a karikacsapás. Pohár ki a konyhába, kabát a vállfára, cipő a helyére, a széken lévő lomot gyorsan szétszortírozod, az asztalt lepakolod, és valahogy pillanatok alatt elfogadható állapotot varázsolsz.

Na persze, ilyenkor igénybe veszel gyorsított megoldást is. Van, ami nem a helyére kerül, hanem egy alternatív helyre, amiről aztán később elég lesz visszapörgetni, hogy pontosan mi is a lelőhelye… De attól még elpakolsz.

És ha öt-tíz perc ennyi mindenre elég, akkor lehet, hogy érdemes valóban alkalmazni azt a kétperces szabályt. Mert ha azonnal megcsináljuk azt, ami ebbe az időbe belefér, akkor a hirtelen elpakolás idejét arra fordíthatjuk, hogy ismerősünk érkezésére lélekben készüljünk. És ne azon izguljunk, hogy rend lesz-e addigra, mire csengetni fog.

De az is nagy nyeremény, hogy hazaérve valóban nyugodtan pihenhetsz – pár perc apró tevékenység árán.

Fotó: Pixabay/cordeiroaraujo69

Megosztás
Sándor F.
Sándor F.