Nyilván a te ismeretségi körödben is van olyan család, akik alatt nagyon elszaladt az a bizonyos csikó.
Már nem elég, hogy van mindenkinek külön szobája, nappal, nagy amerikai konyha, minden szobához fürdőszoba…
Már nem az a lényeg, hogy mindenki simán elférjen, de ugyanakkor össze is jöhessen a család, hanem vesznek, építenek egy irdatlan nagy házat.
Olyat, amiben úgy gondolod, hogy havonta egyszer találkozhatnak. Ahol van mozi-, vagy Tv-szoba edzőterem, borozó szoba, minden felnőttnek külön dolgozó, vendégszoba, gardrób, a legtöbb hálószobához jár, és egy télikert is megjárna.
Na meg az udvaron mindenképp medence legyen, és a fürdőszoba sem „egyállásos”.
Gondolkodtál rajta már, hogy miért lehet szükségük erre?
Amúgy szerinted szükségük van rá?
Persze minden szobának lehet hangzatos nevet találni, de tényleg majd rendszeresen használják, vagy lesz az is a házban, amit a haverok, buli, Fanta alkalmával lehet majd mutogatni.
„Így élnek újgazdagék…”
Ha ezt a szót kimondjuk, nagyjából mindenki tudja, miről van szó.
Ez nem betegség, hanem állapot, amikor a frissiben szerzett jólétet nem csak élvezni az utolsó porcikájáig, de mutogatni is akarjuk.
Aki beleszületik a gazdagságba, az egyszerűen éli az életét. Ez az egyszerűség nem puritánságot jelent, hanem él, és kész. Él azzal a lehetőséggel ami jutott neki, és természetesnek veszi, szóval fölöslegesen nem akarja az orrodra kötni.
Az átlagos újgazdag – tisztelet a kivételnek – a külvilágot költözteti be a házba, ami tetszik, amit látott már valahol, az neki is kell.
A gond ott kezdődik, mikor a férfibarlangot, a moziszobát, a wellnes-t, a konditermet szinte nem is használják, pusztán azért épültek meg, mert egyrészt jól mutatnak, flancosak, másrészt belefértek az alaprajzba. És ha oda belefértek, miért ne futotta volna ki anyagilag, nem is lenne újgazdag.
Furcsa ez.
Ha valaki mélyről indul – nem kell hajléktalannak lenni hozzá, elég ha ő érzi azt, hogy az nehéz élet volt – másképp viszonyul a vagyonhoz, mint egy olyan ember, aki egyszerűen beleszületett.
Az újgazdag kompenzál. Meg akarja élni azt, amit – szerinte – egykor elveszített.
Pedig – lehet hogy nem volt 5 kocsija, de vacsoránál egymás mellett ültek az asztalnál, és az egész család beszélgetett.
Lehet hogy nem volt mindenkinek külön hálószobája, fürdője, gardrobja, de minek is kellett volna, hisz elég volt az a 3-4, vagy akár 10 cipő. Most van 100, mert olyan jó érzés megvenni azt, amire fáj a foga. Igaz, otthon rájön, hogy semmihez sem tudja felvenni, de ez lényegtelen, mert jól mutat a polcon.
Igaz, a nappaliban ritkán találkoznak, mert mióta mindenkinek van külön szobája, azóta a gyerekek ott töltik idejüket. Bár szuper a konyha, igazából otthon nem főznek, vendéglőbe járnak. Miért főznének, ha van rá keret.
Igazából a konyha arra jó, hogyha bulit rendeznek, akkor megmutassák, az építész mindent átgondolt, és tuti nincs egyik vendégnek sem ilyen.
Direkt azért tettek bele mindent, hogy minden, az utolsó egérlyuk is szuperebb legyen, mint a „haver” épülete….
Mert hogy ezen a szinten barátság – tudod, az a 20 év kihagyás után is ugyanott kezdjük, ahol abbahagytuk – az nincsen.
Fotó: Pixabay/MULTIMEDIOSDS
