A tudomány hosszú ideig azon az állásponton volt, hogy a kutya szimpla ösztönlény. Úgy voltak vele, hogy nem érti a szavakat, csak a hanghordozást. Nincs időérzéke, csak „programozott” biológiai ritmusa.
Mára – és ehhez hozzájárult némileg a gazdik ellentmondása is – már MRI, és a kognitív etológiai vizsgálatok (állatok viselkedésével foglalkozó tudomány) bizonyították, hogy a családi kutya gondolkodása egy másfél-kétéves gyermek szintjén lehet.
Tehát ha van kutyusod, akkor körülötted lesz egy örök kisgyermek. Minden szeretetével, huncutságával, megértési, tanulási képességével.
Ha tudatosan figyeled őkelmét, próbálod megérteni, látod a mozgását, viselkedését, és nem csak házőrzőként tekintesz rá, akkor igazi párhuzamokat vonhatsz a kutatási eredmények és a te tapasztalatod között.
Még nem is olyan régen a hű társainkkal kapcsolatos vélemény az volt, hogy valójában nincs időérzékük. Persze, az órát nem ismerik. De valamilyen szinten tudják, hogy mi azzal mérjük az időt, össze tudják kapcsolni a saját tapasztalataikkal.
A kutya szagolja az időt. Agyában szinte egy stopperóra működik, ezek az időzítő sejtek, s mellette a rendszeresen előforduló elillanó szagokat is érzékelik. Ha gyakran járunk el otthonról, és a visszatérés nagyjából azonos idő után történik, akkor a kutya pontosan tudja, hogy mikor jön el az érkezés ideje. Plusz bizonyos jelekből már rájönnek, hogy érkezik a gazdi.
Ha elmész otthonról, általában az ajtóban búcsúztok, tudatosan a lehető legszomorúbb pofát vágja.
Amint kitetted a lábad az ajtón, onnantól viszont ő is éli az életét. Szabad a terep.
Eszik, iszik, fetreng a gazdi ágyán, de abban az időben, amikor már biztosan várható az érkezés – mert a szagok megszokott ritmusban elillantak –, már figyel, hogy még véletlenül se késse le a fogadást, ne tudjon „sorfalat állni”.
Ha meghallja a kocsi érkezését, az ajtó csapódását, vagy érzékeli a felfele jövő liftet, és a gazdi szaga mind jobban érződik közben, kimegy az ajtóhoz, és akár el is játssza neked az lakás biztonságát végig vigyázó házőrző szerepét.
Kutyusod időérzéke az oka annak, hogy reggel, a séta időpontjában szinte azonos időpontban kezd el mozgolódni, vagy akár bök meg az orrával, ami kutyául annyit tesz: figyelj!
Ugyanez a helyzet akkor is, mikor „lekésed” a sétaidőt, elfelejtkezel róla, de barátod beáll eléd, és feszülten figyel. Ha észreveszed, akkor minden ok, indulhattok is. Ha nem, és más beleszól a témába – akár csak annyit is, hogy határozottan az órára mutat –, ő az ugatásával alátámasztja, hogy igen, ez van, nem vetted észre, nem vettél észre – ideje lenne indulnunk.
Sokan mai napig úgy gondolják, hogy az ebek valójában nem ismerik a szavakat. Pedig ennek ellenkezőjére bizonyítékok is vannak. E képességük nagyjából egy másfél-kétéves gyerek szintjének felel meg.
Ez nem gazdi tapasztalat, komoly vizsgálatok folytak e témában. Ezért már látjuk, hogy a bal agyféltekéjük dolgozik, mikor a szavak jelentését dolgozzák fel. És nem, nem a hangsúlytól függ, hogy reagálnak. Független környezetben is értik, hogy az a szó vagy szófordulat amit használunk, őket érinti, és mi a jelentés.
Pontosan úgy tanulnak szavakat, mint egy totyogó gyermek.
Beszélsz hozzá, közben rámutatsz valamire, a kezedben van, vagy a beszéd után történik valami. A sok, számára érthetetlen hablaty között felfedez ismétlődéseket, amik azzal a dologgal függnek össze. Így egy idő után megérti azokat a szavakat akár hosszú körmondatokban is felfedezi, amik számára kedvesek: séta, kaja, kifli, labda, cica. Bármikor szóba kerülnek, bármilyen unott hangon, bármilyen helyzetben, képesek kiszűrni őket, és logikusan viselkednek.
Ha a kutyád pofiját néha eligazítod, elsimítod a szőrt, a képződött csipát letisztítod, hasonlóak, akkor esélyesen használod a „nézz ide” kifejezést, vagy valami hasonlót. Ez később bármilyen környezetben, akár séta közben is működik – nyilván más hanghordozással. És idővel – egy a kutya számára kedves idegennel is, teljesen más helyzetben. Ott aztán biztos nem mondható, hogy ismeri a gazdi minden rezdülését és stílusát.
A kutyák tapasztalat útján rájönnek, hogyha valami eltűnik, az valahol megvan. Épp ezért használhatók bizonyos tárgyak keresésére. Ezt nevezik tárgyállandóságnak, tapasztalataik alapján biztosak benne, hogyha valami eltűnik, attól az még létezik.
Ott van például az a helyzet, mikor a gazdi elmegy otthonról, és egy ajtó mögött tűnik el. Mi következik ebből? Ajtó mögött kell keresni. Logikus, nem? Ha tapasztaltál már olyat, hogy hazaérkezve a WC, fürdőszoba, szekrény vagy szoba ajtaja ki volt tárva, pedig te nem úgy hagytad, akkor biztos lehetsz benne, hogy egyszerűen keresett. Tehát tudja azt, hogy valahol megvagy, csak épp nem ott, ahol ő van.
A kutyák valódi kis pszichológusok. Folyamatosan figyelik az arcod, a szemedbe néznek, minden rezzenésedet, gesztikulációdat úgy ismerik már, mint akár te sem a sajátodat.
Ha bármi miatt bizonytalanok, akkor a gazdára néznek, lehetőleg a falkavezérre.
Az ő viselkedéséből döntik el, hogy mennyire problémás a helyzet, esetleg egy furcsa hang. Ilyenkor félig felül, és a szemedbe néz, szemkontaktust vesz fel. Figyeli, mit teszel. Ha te nyugodt vagy, esetleg mellette még mondod is, hogy „nincs semmi, szunyálj nyugodtan”, akkor ő is megnyugszik, és egy hatalmas sóhajjal – mely a feszültségét oldja – visszavágja magát a fekhelyére.
Ott van egy érdekes dolog, ahol a legjobban érzékelhető a területvédő ösztöne. És ez az ösztön felülír mindent.
Ha veszély van, feláll a hátán a szőr, nem hallgat senkire és intézkedik.
Ha rájön, hogy a „riasztás” téves volt, nagy eséllyel megszégyenülten visszakullog, és még a pofáján is látszik, hogy „na, ez aztán a szégyen, megint beugrottam”.
Ellenben ha valós a történés, akkor büszke, intézkedős pofával vonul vissza, de általában a gazdi utasítására. Enélkül ideig játszaná a hős szerepet. Így is előfordulhat, hogy visszavonulás után még egy ideig pöffög, méltatlankodik, hisz a rendrakás az ő dolga lenne.
Érdekes dolog a falkavezér szerep, és a kutya viszonya hozzá.
Sok félreértés adódik abból, hogy sokan azt hiszik, kedvencük azt nyalogatja, vagy annak a közelében fekszik kedvvel, aki a vezér szerepét tölti be a csapatban.
Ám a kutyák szociális kapcsolatok alapján gondolkodnak. Ott van a vezető, a falkavezér tekintély, ővele nem lehet úgy bánni, mint egy gyerekkel. Ő az, aki kaját ad, vizet, megmondja mit csináljon. Hozzá megy, ha enni akar, felveszi a szemkontaktust, vigyorog akár, helyezkedik: figyelj rám! Ha megkapja, amit akar, akkor minden rendben. De érdekes módon – látszatra nem neki köszöni meg a gondoskodást, odafigyelést, valamiféle védelmet. Mert az ember úgy gondolja, hogy az evés utáni kedveskedés, fetrengés, nyalogatás az a szeretet, hála jele.
Csakhogy tudni kell, hogy az evés kedvencünknél hatalmas feszültséggel, izgalommal jár. Ezt aztán a táplálkozás befejeztével valahogy le kell vezetni. A kutya ekkor ahhoz megy, aki kicsit gyengébbnek látszik a kapcsolatban, valamiféle gyerekként tekint rá, gondoskodásra szorul.. Nyalja, mert számára ez jó érzés, ilyenkor rengeteg boldogsághormon szabadul fel nála. Látszik rajta, hogy ellazul, szeme csillog, szabályosan vigyorog.
Tehát ő nem megköszöni az ételt ilyenkor, hanem egyrészt gyerekként gondoskodik a család „beosztottjáról”, az ő társáról, másrészt saját magának plusz örömet szerez.
Ezt a tudomány allogrooming – társas ápolásként ismeri.
Rengeteg példát lehetne még sorolni, de a fentebb említettekből is látszik, hogy megdőlt a nézet: legjobb barátunk nem egy betanított gép, nem egy szimpla ösztönlény.
Együtt él velünk, rengeteg dolgot tanul tőlünk, de tudat alatt mi is tanítjuk, sőt tanulunk tőle. Ő pedig kíváncsiságának köszönhetően magától is felszed dolgokat.
Érti viselkedésünket, beszélgetésünk dinamikáját, tudja ha feszültek vagyunk, és azt is tudja, ezt hogy oldhatja bennünk.
Elmondja óhajait-sóhajait, az igényeit kifejezetten jelzi, és sok mindenben olyan szinten mozog, mint egy totyogó, örökmozgó kisgyermek.
A különbség annyi, hogy ő ezen a szinten is marad, sosem fog kamaszodni, visszabeszélni. Mellette fantasztikus hallással, és még ettől is fantasztikusabb szaglással rendelkezik, mely tulajdonságai további képességeit nagyban segítik.
Fotó: Pixabay/edgaralmeida
