Amikor nem szabad hallgatni – banki hitelbe rángatták bele

Mancika néni nem elég hogy alig látott, alig hallott, hatalmas lelki teher volt rajta, még a szomszédja is kihasználta, egy banki ügyintéző segítségével. 

Adott helyzetet megpróbálom szinte vázlatosan átadni, mivel az egész egy nagyon szerteágazó gond – de a lényeg a tanulság, hogy mit lehetett volna másképp intézni, mi ilyen helyzetben a megoldás, és hogy titkolózni, pánikba nem jó.
A személy- és szolgáltató neveket megváltoztattam, de történet részemről igazolható.

87 éves Mancika néni lányát halálos ágya mellől hívta haza többedjére a szomszéd, a kórházból haza is szállította, mert hogy ő, a szomszédasszony az Élj a mának banktól hitelt akart volna felvenni úgy, hogy Mancika néni írja alá a papírokat, ő meg majd fizeti a részleteket.
Néhány alkalommal Mancika néni nemet mondott, de aztán ráállt, hogy hazatér vele.
Az Élj a mának ügyintézője már a lakásnál várta. Ez azért érdekes, mert Mancika néni se telefonon, se személyesen nem beszélt vele. Más baja sem volt, lánya bármelyik pillanatban eltávozhat – de temetésére meg volt a stabil pénzalapja.
Hazaérte után egyből elkezdték mondani neki, hogy nagyon jó konstrukciók vannak, ha 600 ezret vesz fel, akkor még jobb.
Tudni kell – Mancika néni látása olyan szinten sérült – orvosilag megállapítva – hogy csak foltokat lát jó ideje. Hallani is jó ha minden második szót meghall.
Az első néhány perc alatt a hitelre akarták rábeszélni, minél nagyobbra. Megmakacsolta magát, nem akarta.
Végül a 400 ezernél ráállt, szabadulni akart, félt hogy valami történik a kórházban addig, amíg otthon van.
A papírokat ripsz-ropsz állították ki, igazából az egész kitöltés az aláírásokra korlátozódott. Bár jó pár írni való van a dokumentumban.
Ennek az lehet a magyarázata, hogy a szomszéd bejáratos volt hozzá a lakásba, ha kiment WC-re vagy valakit kikísért, hozzáférhetett valamiféle irathoz, és le is fotózhatta.
Az aláírásoknál az ügyintéző fogta a kezét Mancika néninek, lényegében vezette.
És itt jön a furcsaság – nem ment be a központba engedélyeztetni, nem is telefonált – ott, akkor, azonnal adta ki a hitelt, leszámolta a négyszázezer forintot.
Szomszédasszonynak felcsillant a szeme, a teljes összeget ő akarta. Mancika néni beintett – jelezte, hogy a fele nála marad.
Nem sokat ért vele, mert az elkövetkezendő egy hétben a maradék 200 ezer felét még apránként elkérték.

Az ügyintéző előtt történt minden, tudta hogy kinek kell a pénz, tudta hogy mennyi került hozzá – ennek ellenére minden alkalommal mikor törleszteni kellett Mancika néninél kopogtatott, és mikor már elege volt abból, hogy a szomszéd helyett is ő fizet, még meg is fenyegette, hogy letiltják tőle.

De valójában szerencse is volt, mert így szólt végre egy ismerősének, aki aztán kézbe vette az ügyet.

Fontos: Ha valaki olyan hitelügybe kever bárkit, amit megbánt, és legszívesebben semmissé tenni – természetesen az alapösszeg visszafizetésével – ez egy rövid határidőn belül visszamondható.

Ha idős valaki, ha rossz a hallása, vagy látássérült, akkor kötelező a feltételeket úgy elmagyarázni, hogy az biztosan érthető legyen számára.

Tudni kell, ha valaki ilyen ügyletbe keveredett fogyatékkal élőként, vagy akár csak idős és lelkileg leterhelt emberként, akkor joga van az illetőnek feljelentést tenni a rendőrségen.
Jelen esetben az ügyintéző és a szomszédasszony is törvénytelenül lépett.

Ha később kap észhez, akkor pedig feltétlenül adott bank megfelelő csoportjához kell fordulni, ha még mód van rá visszamondani a hitelt, ha a határidőn túl van – részletesen leírni a problémát, jelezni az aggályokat, és ha van bármilyen dokumentum, azt csatolni.

Amennyiben a bank válasza lerázás szintű, be lehet ad ni a problémát az MNB felé, ők tüzetes vizsgálatot végeznek majd, és ha bebizonyosodik a történet, nem csak ejnye-bejnyét kap a bank, hanem komoly büntetést. Épp ezért általában az MNB emlegetése jó hatással szokott lenni a banki reklamációnál.

Mancika néninek végül – bár az ő nevén futott az ügy – a még fennmaradó összeget nem kellett visszafizetnie. Nagyjából annyi pénze maradt az ügyletben, amennyit valóban ő költhetett el.

Megosztás
Sándor F.
Sándor F.