Az emberek ma is hajlamosak azt hinni, hogy a kakas azért kukorékol hajnalban, mert érzékeli a felkelő napot. Mások szinte óraként tekintenek rájuk – nem véletlenül mondták régen, hogy majd a második vagy harmadik kakasszóra felkelünk.
És bár a kakas valóban nagyon korán kezdi a napot, órát azért nem érdemes hozzá igazítani. Nem a felkelő nap hozza lázba a baromfiudvar őrét.
Kísérletek alapján kiderült, hogy a kakasnak saját biológiai órája van. Akkor is nagyjából 24 órás ritmust követ, ha a fényviszonyok nem árulják el neki, mikor jön el a hajnal, magyarul: elsötétített helyiségbe helyezik. Vagyis nem kell meglátnia az első napsugarakat ahhoz, hogy tudja: ideje megszólalni.
Persze nem csak hajnalban kukorékol. Szokatlan zajra, mozgásra vagy más kakas hangjára is rákezdhet. A kukorékolás ugyanis nem egyszerű ébresztőóra: jelzi azt is, hogy itt vagyok, figyelek, és ez az én területem.
Ha éltél falun olyan helyen, ahol több kakast is tartottak, azt is megfigyelhetted, hogy rendszerint a domináns hím kezdi a koncertet, és csak utána csatlakoznak a többiek. A kukorékolás tehát a rangsorhoz is kapcsolódik.
Úgyhogy amikor hajnalban megszólal, nem nekünk akar szívességet tenni azzal, hogy jelzi a reggelt. Azt ő nélküle is pontosan „tudja”. Inkább közli a világgal, hogy ő az úr a szemétdombján, jelen van, és ha valaki rosszban sántikál, vele is számolnia kell.
A gazdák ezért is tartanak általában csak egy kakast egy tyúkcsapat mellett. Ha több felnőtt hím kerül egy helyre, komoly harc kezdődne közöttük a rangsor miatt. Ami persze a tyúkok feletti rendelkezést is jelzi. Ez pedig nem mindig áll meg egy kis kergetőzésnél – csatájuk akár szó szerint vérre is mehet.
A domináns kakasnak egész kis „udvartartása” lehet. Figyeli a tyúkokat, veszély esetén jelez, és ha kell, nekimegy a betolakodónak, rendet tart.
Nagy test, nagy hang, nagy önbizalom – nyilvánvalóan ő a főnök a baromfiudvarban.
Fotó: Pixabay/Rezső_Terbe




