Hisz nem volt meteorológiai intézet, de még állomás sem. Ha lett volna egyes helyeken, azzal sem értek volna sokat az előrejelzésnél, nem volt távíró, amivel hírt adhattak volna egymásnak.
Nem voltak időjárási térképek, és fogalmuk sem volt arról, mik azok a ciklonok, anticiklonok, frontok.
Persze maga az időjárás már a kezdetektől érdekelte az embert. Sok feljegyzés maradt meg a történelem során rendkívüli időjárási helyzetekről.
Viszont Magyarországon már a 18. században folytak műszeres időjárási mérések, maga az időjárással foglalkozó intézet pedig jóval később, 1870-ben alakult meg.
S lassan elérkezünk ahhoz az időponthoz is, amikor az átlagember már a sajtót böngészve hozzájuthatott ehhez az információhoz, ez pedig a 19. század legvégén, a kilencvenes években történt meg.
Na de addig is éltek, ténykedtek az emberek, amihez nem ártott tudni, hogy holnap mondjuk milyen idő lesz. Sőt, próbálták hosszabb időre is megjósolni, ám ez utóbbi próbálkozás túl nagy falatnak bizonyult.
Ott voltak a fecskék. Azt mindenki tudja, hogy ha alacsonyan szállnak, akkor eső lesz. Ennek magyarázata, hogy a párás, eső előtti időjárás a tápláléknak számító rovarok repülésére is hat, gyakran alacsonyabbra húzódnak, a fecskék pedig követik a finom falatokat.
A békák kuruttyolása két okból is jelzés lehetett, mindkettő a hangerővel volt kapcsolatos. A békák bőre érzékeny a nedvességre, páratartalomra. Ha az növekedik, a békák aktívabbak lesznek, párzási kedvük is megnövekedhet, ezt pedig hangos brekegéssel jelzik.
Ráadásul párás időben a hang terjedése is kedvezőbb lehet, ezért messzebbről, erősebben hallhatjuk őket. Márpedig eső előtt a páratartalom gyakran megnövekszik.
A méhek vihar közeledtével érzékelik a légköri változásokat, és még az elektromos tér változásaira is érzékenyek. Ilyenkor igyekeznek vissza a kaptárba.
A háziállatok közül a macska és a kutya is nyugtalanabb lehet. Egyrészt érzékelhetik a légköri változásokat, másrészt kifinomult hallásukkal jóval előttünk meghallhatják a távoli vihar hangjait. Mai napig megfigyelhető még a lakásban tartott háziállatoknál is, hogy vihar közeledtével biztos pontot keresnek a lakásban.
Aztán ott a hangyabolyok helyzete. A hangyák érzékenyek a talaj nedvességének változására, az elöntés pedig különösen veszélyes a bábokra, lárvákra. Ezért nagy eső, vihar idején óvják a bolyt, lezárhatják a járatok bejáratait, egyfajta sáncokat is építhetnek, hogy a lezúduló víz ne öntse el a teljes járatrendszert.
Jósoltak ezen kívül testük komfortérzetének változásából is. Például a fájó ízületeket, régi sebeket sokan az időjárás-változás előjelének tekintették. Egyes kutatások találtak is összefüggést például a légnyomás, páratartalom és bizonyos ízületi fájdalmak között, bár ez nem mindenkinél és nem minden problémánál jelentkezik egyformán.
Ezen kívül, ha a pince nyirkosodott, vagy a szomszéd falu harangja jó erősen hallatszott, az biztosan jelezte, hogy párásabb a levegő a szokásosnál, esélyesen eső várható.
Aztán ott volt a Hold sarlója. Nem volt mindegy, hogy merre felé mutatott a „szarva”.
Ha felfelé, akkor a néphit szerint száraz idő volt várható.
Ha oldalra mutatott a szarva, akkor az esőt jelzett.
És még a színe sem volt mindegy: ha homályos volt, akkor az azt jelentette, hogy párás az idő, tehát eső lehet.
A vöröses sarló – ugyanúgy, mint a vöröses ég alja – szeles időt jelzett.
A Hold formája alapján jósolt előrejelzés nem igazolódott az idők folyamán, ellenben ha a Holdnak udvara vagy koronája volt, az már valódi légköri jelenségre utalhatott.
A holdudvart tulajdonképpen a magasban lévő jégkristályok okozzák. A Holdat körülvevő, homályosan fénylő gyűrű jelentette az udvart. Ez mára igazolt tény, egyszerű fizikai jelenség. Az ilyen magas szintű felhők gyakran egy közeledő időjárási front előtt jelennek meg, ezért a holdudvar valóban jelezhet időjárás-változást.
Míg a holdudvart a magaslati jégkristályok okozzák, a Hold koronáját az alacsonyabb légkörben lévő apró folyékony vízcseppek, esetleg jégszemcsék, melyek felhőt alkotnak.
A korona egy belül kékesfehér, kívül barnás-vöröses szegélyű fénysáv, és ez szorosan veszi körül a Holdat. Néha szivárványszínű is lehet.
A holdudvarnál a jégkristályokon megtörik a fény, a koronánál viszont elhajlik. A különböző irányból érkező fényhullámok aztán találkozva vagy felerősítik, vagy részben kioltják egymást. Így jönnek létre a különböző színű gyűrűk.
A koronából való időjóslásnál azt figyelték, hogyan változik a jelenség. Ha kisebb lett, közelebb húzódott a Holdhoz, abból romló időre következtettek, ha tágult, tisztább időt vártak. Ha pedig ködös éjszakán jelent meg, az egyértelműen jelezte, hogy sok nedvesség van a levegőben. Ezek inkább népi tapasztalati szabályok voltak, nem olyan biztos előrejelzések, mint maga a jelenség fizikai magyarázata.
Ami érdekes a két Hold-jelenségben, hogy a holdudvar magasabb légköri felhőkhöz kapcsolódik, ezért akár egy közeledő időjárás-változás korábbi jele is lehetett, míg a korona az alacsonyabban lévő felhők miatt inkább a közvetlenebb környezet állapotáról árulkodott.
E megfigyelések jó részéről később kiderült, hogy valóban van mögöttük fizikai vagy biológiai magyarázat. A hosszú távú jóslások már nem voltak ilyen sikeresek.
Nem feltétlenül jelenti a gólyák vagy egyéb költözőmadarak korai gyülekezése, távozása azt, hogy korán köszönt be a tél.
A hangyabolyok mérete sem feltétlenül jelzi, hogy télen kemény hideg várható.
És a gyertyaszentelőn kijövő vagy barlangjában maradó medve sem jósolja meg előre biztosra az időjárást. Főleg, hogy a medve időnként télen is előjön barlangjából.
Viszont ettől még minden tavasszal érdekel bennünket, hogy a brummogi felébredt-e… 🙂
Fotó: Pixabay/Kanenori
