Miért virágból készülnek az augusztus 20-i, debreceni karneváli kocsik?

Elvégre díszíthetnék gyümölccsel, vagy bármi mással is… Augusztus 20, és a virágkarnevál összeforrt Debrecen nevével.

A történet nagyon régi időkre nyúlik vissza, mert igaz, hogy az első hivatalos karnevált 1966. augusztus 20-án rendezték meg, de az ötlet jóval régebbi.
Szintén Debrecenből származik, viszont nem egyedüli a világon, sőt – elég gyakori.

Mára ismét részei a karneválnak a virággal feldíszített biciklik is, de ennek múltja egészen 1900-ra nyúlik vissza.
A századfordulót megelőző nyáron úgy döntött a debreceni kerékpáros egyesület, hogy szeptemberben kerékpárversenyt rendeznek. Ezt pedig összekötik egy nagyszabású virág corso-val.
Erre a corso-ra a biciklisek gyönyörű, virággal feldíszített járgányokkal érkeztek.

Néhány év múlva, pontosan 1905-ben a cívis város lakói megalapították a Mentő Egyesületet, ezzel lényegesen felgyorsítva sürgős esetekben az orvoshoz jutást. Szükség is volt rá, mivel ekkor már 80 ezer lakost számláltak.
Mentő egyesület meg hogy néz ki mentőautó nélkül?
Ezért aztán a mentőautó megvásárlása érdekében egy kocsis virágfelvonulást szerveztek, ekkor még nem augusztusban, hanem a nyár elején, június 14-én.
A felvonulók lovaskocsik voltak, virággal feldíszítve vonultak végig a városlakók sorfala között, és a nézők is virágesővel üdvözölték őket. A Fő utcán zajló eseményre jegyet lehetett venni előre, ezzel a jegyárral járulhatták hozzá a mentő vásárláshoz.
A lelkesedést jelzi, hogy végül 1600 korona gyűlt össze, összesen 23 kocsi vonult fel, plusz a vásárolt mentőautó is.

Aztán jó pár év múlva, 1966. augusztus 20-án került sor újra a felvonulásra, akkor már gépjárműveket felöltöztetve.
Még minden virág friss vágott virág volt, és lényegében a kocsi minden formáját virágból alakítottak ki. Így a huszadika előtti 1-2 nap teljes egészében, 0-24 óráig feszült munkával telt, alig pihentek a szervezők és kivitelezők.

Ünnep reggelén aztán már hajnalban elkezdődött a nézők harca a legjobb helyekért, kis székkel, sámlival érkeztek a helyszínre, hogy elfoglalják a szerintük legalkalmasabb pozíciót a felvonulás megtekintésére.
Mikor pedig vége lett a látványosságnak legtöbben nem hazafelé vették az irányt, hanem ki a Nagyerdőre, ahol fagylalt árusok, Laci-pecsenyések, vattacukrosok, az Állatkert, a Vidámpark, és csónakázó várta az ünneplő tömeget.

Mára már főleg száraz virágot használnak a kocsik díszítésére – ezzel kicsit a bája is elveszett a felvonulásnak.
A világ minden tájáról érkeznek csoportok, és bár hangulatában, ritmusában egy déli karneváltól messze áll a debreceni, azért mégiscsak a miénk, és büszkék vagyunk rá…
Fotó: Fortepan/Urbán Tamás

Megosztás
Sándor F.
Sándor F.