Tiszavirgázás – a kora nyár csodája

A tiszavirág, tiszavirágzás olyasmi, amiről szinte mindenki hallott már, de élőben nagyon kevesen láthatták.  Ennek egyik oka, hogy a virágzás rendkívül rövid időre korlátozódik. 

Amint eljön az ideje, a Tisza egyes szakaszain egyszer csak kérészek tízezrei, olykor milliói jelennek meg a víz fölött szárnyalva. A jelenség  látványos, zajos és meglepően rövid ideig tart.

A tiszavirág valójában egy kérészfaj, tudományos nevén Palingenia longicauda. Európa egyik legnagyobb kérésze, és ma már kevés helyen található meg olyan tömegben, mint a Tiszán és annak néhány mellékfolyóján.

És most nézzük, mi a kérész, hisz általában ez sem tartozik általános ismereteink közé…

A kifejlett kérész talán legjobban egy szitakötőhöz, vagy egy nagyocska szúnyoghoz  hasonlít, a mérete pedig fajtól függően a néhány milliméterestől a 12 centiméteresig terjedhet.

Élete korántsem olyan rövid, mint ami nevéből adódna. Kifejlett állapotára ugyan igaz, ám maga a rovar lárvaként éveken keresztül a folyó partfalában él, egész kis járatokat készítve magának.

Az a látványos rész, amit mi látunk életéből, valójában az utolsó, legvégső szakasz.

A rajzás júniusban kezdődik, nincs pontos ideje – időjárásfüggő, s természetesen a víz hőmérséklete is közrejátszik ebben.

Először rendszerint kisebb rajzások jelennek meg, majd elérkezhet az a néhány nap, amikor valóban „kivirágzik” a Tisza.

Ilyenkor a vízfelszín fölött hatalmas tömegben repülnek a kérészek. A hímek nászrepülése után megtörténik a párzás, a nőstények pedig a folyó fölött repülve rakják le petéiket a vízfelszínre. Ilyenkor már sem a hím, sem a nőstény nem táplálkozik, elérkeztek életük utolsó szakaszához, melynek egyetlen célja van, a szaporodás.

Ahhoz, hogy ekkora kérésztömeg fennmaradjon, megfelelő folyómederre, partfalra és vízi környezetre van szükség. Tehát ahol ez a jelenség fennmaradt azt jelenti, hogy ott még az élővilág jó karban van…. A tiszavirágzás annak is a jele, hogy a folyó adott szakasza még alkalmas ennek a különleges életformának a fennmaradására.

A rajzás persze nem minden évben ugyanolyan. Van, amikor egy adott helyen szinte ellepik a kérészek a folyót, máskor jóval szerényebb a látvány. Ráadásul a legerősebb rajzás időpontját is könnyű lekésni: néhány óra különbség sokat számíthat. Türelem, türelem, türelem… Fontos a kérészlesben.

Talán épp ezért számít ma is  különlegességnek a tiszavirágzás. Három év fejlődés a folyópart falában, láthatatlan járatokban, majd néhány óra  csoda a víz fölött – ennyi idő áll rendelkezésre a nászrepüléshez, és a jövő nemzedék „bölcsőbe” helyezésére.

Érdemes ezt a szépséget egyszer megtapasztalni élőben!

Fotó: Készítette: Mirjana Rankov – https://www.flickr.com/photos/eccolog/7421359762, CC BY 2.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=69828572

 

Megosztás
Sándor F.
Sándor F.