Péntek 13… – sok babonás ember a háta közepére kívánja

Mások meg hatalmas lehetőséget látnak benne…

Ez a nap a babonások legtöbbje körében a legrettegettebb. Úgy gondolják, ilyenkor evidens, hogy szerencsétlenség éri őket, ezért a legbiztosabb, ha meg sem mozdulnak.  De legalább házukat, lakásukat nem hagyják el.

Vannak országok, ahol mai napig tartja magát az a szokás, hogy akinek ilyen az életfelfogása, az még az ágyát sem hagyja el, ezzel biztosítva, hogy semmiféle ballépése ne legyen.

Hiedelmük egyik csúcsa, hogy még ezt a napot nagyvonalúan kihagyó kalendáriumot is használtak Angliában egykor.

De mint tudjuk, minden hiedelemnek van ellentábora is, miért ne lenne ennek is.  – Még külön klubot is alapítottak neki, s a jeles napokon gyűléseket szerveznek. Ilyenkor aztán fekete macskákat engednek szabadjára, bal lábbal lépnek le az ágyról, bal lábbal lépnek ki a lakásból, összetörnek tükröket, és minden olyan dolgot kipróbálnak direkte, amivel elvileg balszerencsét vonzhatnának magukra.

Úgy gondolják, hogy mivel esélyesen ez nem következik be, ezért a péntek 13 babonában hívőknek ezzel bebizonyíthatják – hiedelmük nem valós tényeken alapul. Sőt – azt is próbálják elmagyarázni, hogy ez a nap nemhogy bajt hozó lenne, hanem egyenesen szerencsenap.

Csakhogy ha valaki valamiben hisz, akkor egyszerű tényekkel nem lehet meggyőzni.  – mint ahogy azokat sem, hogy ez a nap igenis szerencsés, és épp ezért vásárolnak lottót, és mindenféle sorsjegyet, kötnek ekkor üzletet, kezdenek bele új dolgokba – hisznek benne és kész.

Végül is esélyesen mindenre 50 százalék az esély.

Fotó: Pixabay/Mnaydenova

Megosztás
Sándor F.
Sándor F.