Depresszió – Pszeudodemencia

Amikor a depresszió demenciának látszik.

Aki ápolt már demenciában szenvedő beteget, az tudja, hogy ez a betegség a depresszióval gyakran kart karbaöltve jár.

A depresszió megjelenhet az Alzheimer-kór, illetve más demenciák kezdeti időszakában is, de fordítva is van kapcsolat: az idősebb korban jelentkező depresszió és a későbbi demencia között is találtak összefüggést. Persze ebből nem következik, hogy aki depressziós, az később demens lesz. A két állapot kapcsolata ennél jóval bonyolultabb.

És van egy furcsa állapot is, amit pszeudodemenciának, magyarul áldemenciának neveznek.

Ilyenkor az embernek valóban lehetnek olyan tünetei, amelyek nagyon hasonlítanak a demenciára: romlik a figyelme, nehezebben koncentrál, feledékennyé válik, döntésképtelen, nehezebben gondolkodik. Csakhogy ezek mögött nem feltétlenül valamilyen demenciát okozó agyi betegség áll, hanem például egy súlyos depresszió.

Ez nyilván egy szakterület, átlagember ehhez nem sok mindent tud hozzáfűzni. Maximum tapasztalatokat.

Mi ketten ápoltuk anyósomat. Sajnos már elment, előtte egy évig otthonban volt, de nem mondanám, hogy az az időszak nyomtalanul eltűnt az életünkből.

Párom komoly depressziós időszakon ment keresztül. Eleinte a szokásos tünetekkel: levertség, étvágytalanság, kedvetlenség, a jövőkép teljes hiánya. Később a súlyos depresszióból valamennyire kilábalt, viszont maradt egy másfajta állapot, ami dekoncentráltsággal, szétszórtsággal, döntésképtelenséggel, hallgatagsággal és nagyfokú „lustasággal” jár.

Amikor nincs az embernek kedve semmihez. Ha szólnak, megcsinálja ímmel-ámmal, de ha nem muszáj, akár egész nap elbóklászna.

És a legjobb, hogy egy idő után én is felfedeztem hasonló jeleket magamon.

Persze aki hosszú ideig foglalkozik egy betegséggel, az hajlamos annak minden tünetét önmagán is megtalálni. Ám mivel mindketten ugyanazon az időszakon mentünk keresztül, bennem felmerült az is: mi van, ha ez még mindig a depresszió egyik formája? Egyfajta leblokkolás.

Próbáltam utánanézni mindenfelé, hogyan és miért jelentkezhet így.

Az én kis „paraszteszemmel” úgy raktam össze, hogy van az ember, aki ápol, és van a beteg, aki állandóan újabb tünettel lepi meg a környezetét. Ez óriási teher. Közben, ha segíteni akarok neki, valahol rá kell állnom az ő gondolatmenetére is – már amennyire egyáltalán lehet.

Mellette látom a leépülését. Lassan olyan, mintha már nem is ugyanaz az ember lenne, mert sem külsőleg, sem belsőleg nem hasonlít saját magára.

És ápolom, és ápolom, és ápolom.

Mellette az alvás, a pihenés, a kikapcsolódás annyira minimális, hogy szinte semmire sem elég. A szervezet nem tud feltöltődni. Erről szól minden nap. Nappal és éjszaka.

Valahol piszkosul leterhelődik az ember.

Nem véletlen, hogy a demens hozzátartozót gondozóknál a lelki és fizikai terhelés külön problémának számít. A WHO szerint a családi gondozók jelentős pszichés, társadalmi és sokszor anyagi stressznek is ki vannak téve, ami a testi és lelki egészségükre is hatással lehet.

A depresszió pedig önmagában is képes megtréfálni az embert.

Nem jut eszedbe egy jól ismert név. Elfelejted, hová tetted a kulcsodat. Megfeledkezel egy találkozóról. Járatni kell az agyadat, hogy milyen nap van. Nehezedre esik dönteni, figyelni, végiggondolni valamit, amit máskor kapásból megoldanál.

És persze ettől az ember még jobban megijed.

Főleg akkor, ha előtte éveken át testközelből látta, hogyan kezdődik és hogyan halad előre egy demencia.

A depresszióhoz kapcsolódó kognitív zavarok azonban jelentősen javulhatnak, ha maga a depresszió javul. Ez az egyik oka annak, hogy könnyű összetéveszteni a két állapotot. Ugyanakkor nem érdemes saját magunknak eldönteni, hogy „ez biztos csak depresszió”, mert különösen idősebb korban a kettő akár együtt is jelen lehet.

Talán az egyik érdekes különbség éppen az, hogy depresszióban sokszor maga az ember is nagyon erősen érzékeli, hogy valami nincs rendben vele.

Tudod, hogy egyébként képes lennél gondolkodni, ésszerűen cselekedni, csak valahogy nem megy. Nem tudsz rendesen a témára figyelni. Szórakozott vagy, mindenhez külön erőt kell összeszedni, nincs kedved semmihez.

Aztán van olyan nap, amikor kicsit jobb, és majdnem minden flottul megy.

Érzed, hogy valamit tenni kellene, csak az első lépést is nehéz megtenni.

Ilyenkor persze segíthet, ha az ember keres valamilyen többórás elfoglaltságot, ami tényleg leköti, és legalább arra az időre nem saját magán és a problémáin jár az esze. Mozgás, társaság, valami munka, bármi, ami kizökkenti.

De sokáig nem érdemes saját magunkon kísérletezni.

Ha a feledékenység, koncentrációs zavar, döntésképtelenség vagy hangulatváltozás tartós, érdemes szakember segítségét kérni. Neurológus vagy pszichiáter abban is tud segíteni, hogy valóban depresszióhoz kapcsolódó kognitív problémáról van-e szó, vagy más áll a háttérben. Ha pedig öngyilkossági gondolatok is megjelennek, akkor végképp nem szabad várni.

Mert már az is rengeteget jelenthet, ha kiderül: nem ugyanabba az állapotba kerülünk, amit korábban az ápolt hozzátartozónknál láttunk.

Ha pedig mégis valódi kognitív betegség kezdete áll a háttérben, azt is jobb minél hamarabb tudni. Vannak kezelhető háttérokok és befolyásolható kockázati tényezők, más esetekben pedig a romlás lassítása, a megfelelő kezelés és az élet megszervezése miatt fontos a korai felismerés.

Fel a fejjel tehát, ha így érzel – a demenciára hasonlító tünetekből önmagukban még egyáltalán nem következik, hogy demenciád van.

A pszeudodemencia nem csak azoknál fordulhat elő, akik korábban demens beteget ápoltak. Bárkinél kialakulhat olyan depressziós állapot, amely memória- és koncentrációs problémákat okoz.

Így megvan az esély arra is, hogy az ijesztő tünetek mögött nem demencia áll.

De ezt biztosan csak szakember tudja eldönteni.

Fotó: Pixabay/geralt

Megosztás
Sándor F.
Sándor F.