Az MTI számolt be arról, hogy az Europion, független magyar piac- és közvélemény-kutató cég felmérése szerint a megkérdezettek 12 százaléka pontosan tudta, mit takar a hivatal neve és mi a feladata, 58 százalékuk pedig nagyjából ismerte annak feladat- és jogkörét. Viszont érdekes adat, hogy az össznépesség negyede eddig csak a hivatal nevét hallotta, 5 százalékuk pedig még azt sem.
Érthető, hogy a Tisza-szavazók ezen a téren jobban állnak, közöttük 84 százalék tudja, mivel foglalkozik majd a hivatal. Míg a Fidesz-szavazók 63 százaléka értesült erről. A Mi Hazánk szimpatizánsai körében ez az arány 61 százalék.
Érdekes, hogy az áprilisban nem szavazók közül is több mint a fele tudja, mi fán terem a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal.
Más kérdés, hogy a hivatal vezetőjét nem igazán ismerik, legalábbis jóval kisebb arányban értesültek róla, mint magáról az intézményről.
Természetesen ez nem csoda, mivel még csak most választották meg, a politikát követőknek viszonylag rövid idejük volt átlátni a hivatal felállítása körüli helyzetet.
Kisebb csetepaté indult az interneten Unger Anna véleményét hallva, miszerint:
„nem reális látványos eredményt várni a hivatal első hat évében”.
A felmérés adatai szerint 45 százalék bizalmat szavaz e mondat hallatán is, 55 százalék viszont türelmetlen ezzel kapcsolatban, jóval korábban szeretne eredményt látni.
Mi a realitás?
A magyar intézmények, hatóságok lassan dolgoznak. Mellette az is nyilvánvaló, hogy egy-egy ügy felderítése hatalmas munka, alulról felfelé építkező vizsgálat.
S bár nagy apparátus ténykedik majd a tényfeltáráson, lehetnek olyan buktatók, amik lassítják a folyamatot.
Valójában ez a nyilatkozat ezt a realitást tükrözi.
Ugyanakkor Magyar Péter kormányfő jelezte, hogy tesznek azért, hogy az eljárásokat ne lehessen a végtelenségig húzni, és ne kelljen akár 5–10–15 évet várni a jogerős ítéletig.
Amennyiben ez megtörténik, úgy akár gyorsulhat is a folyamat, de ez a jövő zenéje.
Jövőre már többet látunk belőle.
Fotó: Pixabay/geralt




