Ma, ha valaki közeledése nem tetszik, egyszerű a helyzet. Nem mész el a randira, megmondod, hogy nem szeretnél tőle semmit, írsz egy szakító sms-t, rosszabb esetben egyszerűen kerülni kezded.
Régen kicsit bonyolultabb volt a folyamat, és több ember tudott róla. Kicsit élcesen mondhatnánk azt is, nagy feneket kerítettek a dolognak.
A falun az udvarlás, a komolyabb kapcsolat, majd a lánykérés ritkán maradt magánügy. Tudott róla a család, a rokonság, a szomszédság is. És a vallási közösség is.
Ha egy legény komolyan udvarolt egy lánynak, majd visszautasították, azt félórán belül mindenki megtudta.
Ekkor mondták azt, hogy kosarat kapott, vagyis kikosarazták.
Csakhogy a kosár története nem olyan egyszerű, mint elsőre gondolnánk.
A magyar nyelvben a „kosarat ad” már a 19. század elején azt jelentette, hogy valakinek a kérését visszautasítják.
Az viszont nem biztos, hogy a kifejezés eredetileg egy magyar népszokásból született. Ezt nem sikerült bizonyítani. Az is lehet, hogy német eredetű.
Állítólag arrafele a középkorban a hölgy kosárban húzta fel ablakához a szeretőjét. Ha nem kívánta fogadni, feneketlen vagy gyenge aljú kosarat eresztett le érte, amelyből a legény kiesett.
De olyan is megesett, hogy félúton hagyták lógni, hogy másnap mindenki megláthassa, és szégyenkezzen.
Egy baj van a történettel, nem biztos hogy létező szokás volt, inkább mondának, vagy tréfás jelenetnek tekinthetjük.
A lyukas kosár képe nálunk is ismert volt. Egy Kocsról készült régi néprajzi leírásban például, ha a lányos ház nemleges választ adott a kérőnek, „lyukas kosarat dobtak utána”. De hogy ezt a szokást máshol is alkalmazták-e, arról nincs adat.
A valóság ennél sokkal változatosabb volt.
Előfordult, hogy már az udvarlás alatt világossá vált, nincs remény. Máskor a kérő vagy a család közvetítő útján érdeklődött, és kapott egy udvarias, de jól érthető választ. Olyan válasz is létezett, hogy „fiatal még a lány”, vagy „majd megüzenjük”. Ebből a helyiek általában értették, merre áll a zászló.
Ha netán már ajándékot is adtak egymásnak, és a frigy nem jött össze, az ajándékot vissza kellett szolgáltatni.
Míg ma csak a két fél esetleg a szűk család szerez erről tudomást, régen ez nem maradt a két fiatal ügye.
Mindenki tudta, és nagy presztizsveszteség volt mindkét félre nézve. Mindenki tudta, hogy visszautasították az illetőt, egy ideig biztos szégyennel járt. A legények ilyenkor néha bosszút is forraltak a lány ellen.
Például szalmát szórtak a lányos udvarba, és épp elég volt az is, hogy egy ideig nem érkezett kérő a házhoz.
Nem csoda, féltek tőle, hogy a következő is „kosarat kap”.




