Vásárnaptól vasárnapig

Hogy lett a vásár napjából templomnap, majd heti pihenőnap?

Vasárnap – Már maga a szó is azt sugallja, hogy ez valami más, mint a hét többi napja. Nem munkanap, nem hétköznap, valami más, valami különleges. Pihenés, családi ebéd, régebben templom, még régebben pedig – bármilyen furcsán hangzik – vásár.

Mert ez a szavunk eredetileg valóban a „vásár napját” jelentette.

Előbb volt a vásár, aztán jött a templom

A vásár a régi ember életében jóval többet jelentett, mint ma egy piacozás. Nem lehetett bármikor beugrani a boltba csizmáért, nyeregért, vagy egy új szerszámért. Bizonyos napokon, meghatározott helyeken találkoztak a kereskedők, gazdák, kézművesek és vásárlók.

Igazi találkahely volt, ahol új híreket hallhattál, üzletelhettél, egy kicsit pletykálhattál, és beszereztél minden olyasmit, amit a közvetlen környezetedben nem lehetett.

Nem csoda, ha kiemelt nap lett a vásár napja – vagyis a vasárnap.

A kereszténység felvételével azonban már egészen más szerepet is kapott. A keresztény hagyományban vasárnap Jézus feltámadásának napja, ezért istentiszteletre és a megpihenésre szolgált.

Nem magyar találmány volt.  Nagy Konstantin római császár 321-ben rendeletben írta elő, hogy a városokban ezen a napon pihenjenek a bírák, a városi lakosság és zárjanak be a műhelyek.

A földeken dolgozók azonban kivételt kaptak – ha fontos munka volt, dolgozni kellett.

Nálunk viszont a vásárnap vasárnappá válása az államalapítással kezdődött.

Szent István törvénybe hozta, hogy a vasárnap pihenőnap. Templomba járás kötelezővé tételével.

Nem jótanácsként, hanem kemény ajánlásként.

Ha valaki munkára szánta magát, munkája tárgyát, eszközét elvehették tőle.

 A falusi bíráknak gondoskodniuk kellett arról, hogy vasárnap a falu apraja-nagyja ott legyen a  templomban. Kivételt csak azok kaptak, akik otthon a tüzet őrizték.

Szent István egy új államot és vele együtt új vallási, társadalmi rendet épített, nem pusztán pihenőnapról szólt a történet. . A vasárnap ennek az új rendnek jól látható része lett. Egy meghatározott napon nem dolgozunk, összegyűlünk, templomba megyünk. A napot Istennek szenteljük.

De akkor mi lett a vásárral?

Mi lett? Annak annyi lett….

Persze maga a  nap neve továbbra is vasárnap maradt, vagyis szó szerint a vásár napja – miközben a keresztény ünnep szabályai egyre kevésbé fértek össze a kereskedéssel.

Szent László korára ezt már külön törvényekkel kellett rendezni. Továbbiakban már nem volt elnézve, ha valaki ekkor üzletelt, kalmárkodott. Pénzbüntetéssel, de akár lovával is fizethetett érte.

Úgyhogy továbbiakban már csak a nap neve őrizte a régi szokásokat. Egyébként pedig a hit volt az elsődleges.

A vallási előírásból lassan társadalmi szokás lett

A későbbi évszázadokban a vasárnapi munkatilalom már nemcsak törvény volt. Beépült a hétköznapi életbe. Egyszerűen természetessé vált, hogy vasárnap – ha csak mód van rá – pihenni kell. Furcsa is lenne már nélküle.

Falun különösen erős szokássá vált, hogy nem végeztek nagyobb munkát. Nem mentek ki szántani, nem fogták be az igásállatokat, és amit lehetett, már szombaton előkészítettek. A vasárnap a templomé, a családé, a rokonságé és a pihenésé lett.

A vasárnapból szokásjog és munkásjog  lett

1891-ben Magyarországon törvény mondta ki az ipari munka vasárnapi szüneteltetését. Ez már egészen más világ volt, mint Szent Istváné.

Itt már nem arról volt szó, hogy aki vasárnap dolgozik, megszegi az egyház előírását. Az indoklás kifejezetten arról beszélt, hogy az iparban dolgozóknak szükségük van arra, hogy a hét egy napján megpihenhessenek.

De nem mindenkinek. Nem lehetett egyszerűen leállítani mindent. A közlekedésnek működnie kellett, bizonyos üzemeket nem lehetett lekapcsolni, az embereknek pedig vasárnap is kellett enniük. De aki tehette az pihent egyet.

És miért éppen vasárnap a pihenőnap?

Erre nincs teljesen biztos magyarázat, viszont hozzájárulhatott az, hogy egykor a hét első napja épp ez a nap volt.  Mindenesetre évszázadok alatt formálódott, alakult ki, vallás, majd életmódbeli változásokra reagálva.

Így lett a vásár napjából templomnap, a templomnapból munkaszünet, majd a modern világban heti pihenőnap. S bár teltek az évszázadok, a világ változott, a nap neve szinte alig, megmaradt vasárnapként.

Fotó: Pixabay/geraldfriedrich2

 

Megosztás
Sándor F.
Sándor F.