2001. szeptember 11-én a mai, modern történelem talán legnagyobb hatású, legszervezettebb terrortámadás-sorozata döbbentette meg az Egyesült Államok lakosságát, és mellette természetesen az egész világot.
Mint utólag kiderült, az al-Káida terrorszervezet tagjai négy belföldi utasszállító gépet térítettek el az USA-ban.
Reggel 8 óra 46 perckor, majd 9 óra 03 perckor két repülőgép csapódott be New York egyik jelképébe, az ikertornyokba. Óriási tüzet okozva, mely a becsapódások okozta szerkezeti sérülésekkel együtt végzetesen meggyengítette a tornyokat, és hihetetlen gyorsasággal, valami megdöbbentő érzést maga után hagyva két órán belül mindkettő összeomlott.
A harmadik gépet a Washington mellett álló Pentagon épületébe vezették.
A negyedik géppel viszont a terroristák nem érték el céljukat. Máig sem lehet biztosan tudni, hogy a Fehér Házat vagy a Capitoliumot vették volna célba, ám végül utasai hősiességének köszönhetően ez a gép a pennsylvaniai Shanksville melletti mezőre zuhant.
A merényletsorozatban 2977 ember vesztette életét, és a támadás egyben megváltoztatta világunkat. Teljesen átírta a biztonságpolitikát, szigorították a repülőtéri ellenőrzéseket, és világszintű harcot indítottak a terrorizmus ellen.
Mint minden hihetetlennek tűnő történés körül, itt is azonnal megindult az összeesküvés-elméletek terjedése, melyek elég vad elképzeléseket vázoltak fel, és egyik-másiknak a mai napig valódi hívői vannak.
Egyik elképzelés szerint az ikertornyok nem a becsapódások és az azt követő tüzek miatt meggyengült szerkezet következtében omlottak össze, hanem azért, mert robbanóanyagot helyeztek el bennük.
Rengeteg követője van annak az elméletnek is, miszerint maga az amerikai kormány, esetleg a titkosszolgálatok jóval korábban tudtak a támadásról, de még az is lehet, hogy saját maguk szervezték meg. Mindezt azért, hogy háborút robbanthassanak ki a Közel-Keleten, természetesen az olajmezők miatt.
Elég meredek elképzelés, majd háromezer áldozatot követelve saját állampolgáraik és más országok polgárai közül. Úgy ráadásul, hogy isteni szerencse, hogy több dolgozó nem volt még bent az ikertornyokban, és rengeteg embert sikerült kimenteni.
A Pentagonnál történt terrortámadásnál a mai napig él egy körben az a nézet, miszerint ott nem is repülő csapódott be az épületbe, hanem egy cirkálórakéta. Mindezt többek között azzal indokolják, hogy az első felvételeken nem látszódtak jól a repülőgép maradványai.
És ott van az az elképzelés is, miszerint 4000 izraeli vagy zsidó dolgozó pont aznap nem ment be dolgozni a World Trade Centerbe. Csakhogy ez nem igaz, tényszerűen megcáfolták többek között az áldozatok listája és egyéb adatok alapján.
Annak, hogy a támadáskor szerencsére jóval kevesebben voltak bent, mint amennyien egy átlagos munkanapon megfordultak a World Trade Center területén, több oka volt.
Egy átlagos munkanapon nagyjából 50 ezer ember dolgozott a teljes WTC-komplexumban, és további tízezrek fordultak meg ott. A támadás reggelén viszont a két toronyban körülbelül 17 400 ember tartózkodott.
Eredetileg 10–20 ezres áldozatszámtól is tartottak. Szerencsére ez tényleg csak félelem maradt, de az akkor értelmetlenül meghaltak száma még így is felfoghatatlanul sok.
Kifejezetten nagy szerencse volt, hogy jóval kevesebben tartózkodtak az ikertornyokban, mint egy zsúfoltabb napszakban, és ennek jó pár oka volt.
A legfőbb, hogy még korán volt. Az első gép 8 óra 46 perckor csapódott az Északi toronyba. Ekkor még a dolgozók egy része nem érkezett be.
Abban az időszakban sok családban éppen tanévkezdés volt, ezért több szülő aznap először a gyereket kísérte iskolába, és emiatt később indult munkába.
Ráadásul a városban polgármesteri előválasztásokat tartottak aznap, ezért a dolgozók egy része első körben nem a munkahelyére ment, hanem szavazni, így késve érkezett volna be.
Aztán ott voltak a kilátók, ahol turisták is áldozatok lehettek volna. De a kilátó 9 óra 30 perckor nyitott, ezért a támadás idején még nem volt nyitva a nagyközönség előtt.
És ami jelentősen csökkentette az áldozatok számát: amint megtörtént az első becsapódás, megkezdődött az evakuálás.
A becsapódási szintek alatt tartózkodók körülbelül 99 százalékának sikerült kijutnia, sajnos a becsapódás szintjén vagy fölötte tartózkodók közül nagyon sokan reménytelen helyzetbe kerültek. Az Északi toronyban például az ütközés minden lefelé vezető menekülési útvonalat elvágott.
A biztos halál elől menekülve sokan kivetették magukat az ablakon… Ez a kép a mai napig kísérti azokat, akik akkor figyelemmel kísérték a történteket, és természetesen a hozzátartozókat.
Pont 25 éve történt a tragédia, ezért a megemlékezések idén lényegesen nagyobbak és megrendítőbbek voltak, mint az utóbbi időben.
New Yorkban, úgy, mint minden évben, a politikát háttérbe szorítva a hozzátartozók több órán keresztül olvasták fel az áldozatok nevét. Itt egyébként nemcsak a szeptember 11-i 2977 áldozatra, hanem az 1993-as World Trade Center elleni merénylet hat halottjára is emlékeztek.
Idén a szokásokon változtatva nem hat, hanem hét alkalommal kondult meg a harang, illetve tartottak néma megemlékezést.
A hetedik azokért szólt, akik a szeptember 11-i támadás és az azt követő mentési, helyreállítási munkák egészségügyi következményei miatt azóta vesztették életüket.
Bár politikai beszédek nem voltak, a jelenleg még élő négy korábbi amerikai elnök ott volt a helyszínen.
A megemlékezések idején egy hatalmas drónshow is tisztelgett az áldozatok előtt. 2977 kis drón rajzolta ki az ikertornyok képét – pontosan annyi, ahány áldozata volt a 2001. szeptember 11-i támadásoknak.
A Pentagonnál Trump elnök mondott beszédet.
A pennsylvaniai Shanksville-nél is megemlékeztek a 93-as járat hős utasairól, akik felléptek a gépeltérítők ellen, és megakadályozták, hogy a gép elérje eredeti célját.
Fotó: Pixabay/Pixabay




