A meg nem rendelt csomag története

Manapság semmiben sem lehetsz biztos, egy csomag érkezésében sem. Sajnos annyi furcsa, hamis dolog történik környezetünkben, vagy legalábbis a média által annyi mindenről értesülünk, hogy lassan már saját magunknak sem hiszünk.
Az ember úgy gondolja, hogy ez elég ahhoz, hogy sokkal körültekintőbbek legyünk, és biztosan elkerüljünk minden csapdát.

A gond, hogy a csalók ismerik a kiskapukat.
S ha nagy fogást nem tudnak ejteni, akkor próbálkoznak a kicsivel, ahol biztos, hogy óvatlanabbak leszünk.
Hisz melyik csaló hajt pár ezer forintra? Nem?

Mintha nem ismernénk a „sok kicsi sokra megy” szólást.

Nézzük a történetet!

Csenget a futár, az is lehet, hogy kétszer… 🙂 Egy néhány ezer forintos, utánvétes csomag van a kezében.
Nem emlékszel, hogy rendeltél volna valamit, akár el is vitatkozol róla.
Hirtelen millió verzió fut át az agyadon – lehet, hogy Karcsi rendelte, a múltkor is elfelejtett szólni előre aznap, bár előtte mondta. És mi van, ha az Évi rendelte meg azt, amiről már régen beszéltünk? Hát ha tudják a nevemet, tudják a címemet, és még a telefonszámot is, akkor csak én rendelhettem meg, ez evidens. Ok, kifizetem – gondolod –, hisz nem sok pénz, ezen nem veszthetek.

Átadod a pénzt a futárnak, beviszed, leteszed. Majd megkérdezed először a családtagjaidat, nehogy az legyen, hogy csak úgy felbontottad a küldeményüket.
Ám ők is csak értetlenkednek.

Így aztán úgy döntötök, hogy kibontjátok, s most jön a meglepetés: filléres cucc van benne, a csomagolás jószerivel többet ér, mint a küldemény.

És ezzel beléptél te is a „kamucsomagosok” klubjába…

Ne okold magad. A csalók jó emberismerők, tudják, hogy egy tízezer forint alatti összeg olyan kategória, amit sokkal könnyebben kifizetnek az emberek.

Ráadásul másik emberi tényezőt is figyelembe kell venni. A futároknak általában nincs idejük alkudozni, vitázni – te pedig esélyesen nem akarsz ebbe belemélyedni ekkora összegért, és kellemetlenséget sem okoznál a futárnak.

Bár a kiberbiztonsági szakma néha „brushing scam” kifejezéssel illeti ezt a módszert, valójában ugyanezen elnevezés alatt másik módszer  fut.  Ez a hangzatos név egy összemosódás eredménye lehet, mindkettő csaló csomag, de teljesen más módszer. 
A másik módszer ingyenes számodra, igazából nem is érted, hogy ez hogy lehet.
Pedig egyszerű, ott az értékelés javításáért megy a harc, és ennyi befektetést megér az árusnak.

Hogy mi a módszer:

Itt is csenget a futár, de teljesen ingyen kapsz csomagot. Nem rendeltél semmit, nem fizettél ki előre semmit, és nincs a környezetedben olyan, aki rád gondolna ilyen téren.
Megkapod, átveszed, mert miért ne tennéd – kibontod, és valami kis értéktelen akármi van benne. Bizsu, telefontok, levonó, egy toll, bármi – a lényeg, hogy olcsó legyen.

Ebben az esetben a csalás tárgya nem te vagy, hanem pl. a Temu.
Saját boltjukból vásárolnak ott, a mi nevünkben. Hogy honnan tudják, azt nekünk kell eldönteni magunkban.
Aztán, ha kézbesítették a csomagot, ellenőrzött vásárlóként már simán értékelhetik a saját boltjukat egy filléres apróság költségével ötcsillagos kiválóra, akár hosszú ömlengést írva.

Persze itt valójában te nem jársz rosszul, de azért, ha belegondolsz, már valamire felhasználták az adataidat. Ilyen alapon, ügyeskedéssel akár többre is juthatnak, érdemes odafigyelni.

Hogy mi az ellenszer?

Ne vegyünk át utánvétes csomagot, ha nem tudjuk, ki rendelte. Mindegy, ha filléres is az ár, az is pénz – ne mérgelődjünk a semmiért.
Meg kell beszélni családon belül, hogy ez a helyzet, ezzel biztosíthatjuk, hogy ha valakinek valós csomag érkezik, akkor tudunk róla, a többi meg sztornó.

Egyszerűen elutasítjuk a küldeményt, utazzon vissza a feladójának.
Érdemes óvatosnak lenni, és a legfontosabb fiókjaink adatait megváltoztatni. Jelszó- és kódcsere – ilyenkor evidens. (Amúgy is néhány hetente.)
És akár egy ideig nem árt nagyobb figyelemmel kísérni a bankszámládat, nehogy gond legyen.

Fotó: Pixabay/ha11ok

Megosztás
Sándor F.
Sándor F.