Emlékszel még arra az időre nyilván, amikor minden húspépből készült felvágott parizer lehetett?
Aztán hoztak egy „rendeletet”, miszerint már nem lehet csak úgy, fogyasztásösztönzőként így hívni olyan terméket, amelynek a valós hústartalma egy bizonyos százalék alatti.
Érdekes termék amúgy pont a párizsi, mert ott a túl magas hústartalom – a virslivel együtt – már rágóssá teszi a készítményt, igazi élvezeti értéke nincs. Ott a középút a kívánatos.
Ha ezzel tisztában vagy, akkor azt is tudod, hogy egy termék neve, márkája a címkén nem dísz, hanem a vásárlónak talán a legfontosabb információ.
Az egy dolog, hogy van az összetétel is, de a polcról levételt a termék a csomagolásának és nevének köszönheti.
Tehát annak pontosnak kell lennie, nem ígérhet többet annál, mint ami – nem ér a vevőt becsapni!
Ebben ugye megegyezhetünk?
Nem szerepelhet a címkén például nagy betűkkel az, hogy valami kézműves termék, ha gyártóüzemben készül, szalagon fut le.
Nem mondhatja senki egy lekvárra, hogy házi vagy nagymamáé és hasonlók, ha egyébként ugyanott készül, mint a bevásárlóközpontos saját márkás cucc.
Hogy miért?
Mert teljesen mást gondolunk róla, és vásárlásnál aszerint döntünk.
Mondjuk egy száraz, füstölt kolbászt tucatterméknek tekintünk. Még igazából akkor is, ha elé van biggyesztve egy helységnév. Pl. Berkenyei szárazkolbász. De ha már ott van az is, hogy kézműves vagy házi, akkor egyből felkapjuk a fejünket, főleg, ha netán ráírják, hogy mangalica.
De mit gondolsz róla akkor, ha a kosárba pakolod, kifizeted, majd otthon áttanulmányozod az összetételt? És a mangalicahúson, szalonnán, fűszereken kívül találsz még mindenféle limlomot, mint színezőanyag, tartósítószer, antioxidáns, aroma, savanyúságszabályozó stb.
Biztos, hogy megveszed még egyszer? És netán megeshet, hogy mérgelődsz is miatta, mennyire lyukra futottál e tekintetben?
A fogyasztóval szemben nem tisztességes az a felállás, hogy kiválasztasz egy helységnevet, amelynek szerinted vonzereje van, azt mondod, ott állítod elő a terméket, s mivel nyilván kézműves vagy házi, valami apró üzemben. Minden természetes benne, csak ne olvassák el a címkét rajta, mert az nem jó ómen.
A fogyasztó, vásárló megtévesztése egyfajta bűn, mégpedig olyan, ami a vásárló részéről általában megbocsáthatatlan.
Ritka eset az, hogy ha valakit átvernek, még egyszer ugyanarra a termékre fájna a foga.
Ha olyan esettel találkozol, ahol a csomagolás és reklám alapján teljesen mást ígértek neked, mint amit végül kaptál, a legjobb döntés az, ha szólsz a NÉBIH-nek. Rájuk tartozik, ők intézkedni fognak.
Mindezt azért, hogy más ne fusson bele ugyanabba a hibába, ne érje az a rossz tapasztalat, hogy tudomása szerint egy kiváló terméket vásárolva valójában az asztalára egy tucattermék kerül.
Nem menti fel sem a kereskedőt, sem a termelőt az ilyen simli alól az a tény sem, ha a címkén ott van valahol a valós összetétel, és akár az is, kisebb betűvel, hogy valójában nem is kézműves, nem is házi…
Persze házias lehetne, ha az összetétel valóban olyan lenne, de ugyanúgy üzemi körülmények között készülne, mint az, amit kiválasztottál – megbízva a reklámokban és címkékben.
Fotó: Pixabay/eak_kkk
