Azt gondolták a régiek ezért dörög az ég, és így védekezhetsz ellene

Régen azt hitték, hogy a villám, a mennydörgés csakis a fentiek büntetése lehet.

Hogy aztán épp miért akkor és ott haragudtak, annak többféle magyarázata keringett.

Úgy vették, hogy az égi hatalmak nagyon nem szerették, ha valaki pénteken dolgozott. Főleg a mosást, kenyérsütést nem tolerálták.

Aztán persze káromkodás miatt is előfordulhatott Istennyila hitük szerint. Ugyanúgy, mint ahogy az az asszony sem csodálkozhatott ha villámcsapás érte, aki fedetlen fővel mutatkozott.

Úgy gondolták, hogyha egy házba villám csapott, akkor az hét évig bármikor előfordulhat.
Így aztán próbálták tőle óvni az épületet.
Akár szenteltvízzel vagy szentelt sonka darabjával.
Aztán ha ismét beleütött a villám, akkor azt csak tejjel, vagy aludttejjel, esetleg bivaly tejjel, vagy fekete tehén tejével lehetett oltani… Már, ha hirtelen találtak olyat, és még fejni is volt idejük közben.

Nem igazán állt össze előttük a kép, hogy a mennydörgés, és a villám összefügg.
A mennydörgésről gondolták azt is, hogy a fenti angyalok harcolnak, veszekednek, és a kardcsattogást halljuk.
Az a hír is járta, hogy Szent Péter görgeti a hordókat, vagy Illés hajigál dolgokat.

Aztán mikor már tudták, hogy mi a kuglijáték, akkor azzal voltak, hogy talán fent is kugliznak.

Egyes vidékeken úgy tartották, hogy ilyenkor Krisztus szamárháton szalad.
A csángók pedig azzal voltak, hogy Illés hintón közlekedik, mégpedig a Göncölszekeren. Közben csattogtat ostorával – ez a mennydörgés. A villámlás pedig a kerekek szikrázása.

Érdekes volt az a hit is, miszerint az első tavaszi mennydörgéskor hemperegni kell a földön, ez esetben nem fog fájni a dereka az illetőnek.

Aki mennydörgéskor falba verte a fejét saját akaratából, annak nem fog fájni egész évben… – így tartották.

És ott volt a nagy kérdés, hogy mit kell csinálni olyankor, amikor dörög az ég, villámlik, és mi épp a szabadban vagyunk.

Azt nyilván tudták, hogy bizonyos esetekben veszélyes a dolog, próbáltak a maguk módján védekezni ellene, sokszor teljesen logikusan.

Fontos tanács volt, hogy félni nem szabad. Nem teljesen butaság, hisz aki fél, az nem tud jól dönteni. Márpedig vészhelyzetbe mindig fontos a jó, és gyors döntés.

Ha pusztában ért valakit a zivatar, már a régiek is úgy gondolták, hogy a legjobb, ha lefeküdt a földre. Igaz, hogy betegséget lehet tőle kapni, megfázhatsz, kihűlhetsz, de mégis nagyobb az esély, hogy kigyógyulsz, mint egy villámcsapásból.

Tudták, hogy viharban nem jó ernyőt nyitni. Veszélyes is, hisz fém alkatrészek vannak benne, másrészt egy zivatarban nem sok hasznát veszi az ember, hisz pillanat alatt kifordul a szélben.

Tudták azt is, hogy nem jó fa alá állni, de ha már mindenképp muszáj, akkor legalább az a fa ne legyen magányos, és ne álljunk a fa töve közelébe.

Sőt ha egy egész csoport került bajba a viharban, akkor próbáljunk meg a többiektől távolabb kerülni, mivel a csoport vonzza a villámot, ha messzebbre megyünk, akkor nagyobb az esélyünk. Ezt az idősek is tanácsolták. Mint ahogy arról is beszéltek, hogy csakis egyenesen menjünk ilyenkor, mert egyrészt az a legrövidebb út, másrészt ha cikk-cakkban lépkedünk – nagyon könnyen beverhetjük a fejünket a villám cikk-cakkjába. Ennek persze sok alapja nincs…
De nincs ezzel baj, az érthetetlen dolgokat az ember mindig próbálta megmagyarázni.

Úgy tartották, hogy jó dolog, ha egy magas – nagyon magas – tárgy közelében vagy. De ne menj alá, hanem várd meg, míg abba csap a villám, mert ha egyszer lesújtott, ugyanoda biztos nem fog, s biztonságban leszel….
Ezt a tanácsot lehetőleg ne fogadjuk meg…!
Fotó: Fortepan/Saly Noémi

Megosztás
Sándor F.
Sándor F.