Emlékszel, mennyi időbe telt a múlt rendszerben telefont igényelni?

Nem?
Ez bizony nem véletlen.

Azt mindenki tudta, hogy szinte esélytelenként indul az igénylésnél, de hogy egyébként mennyi időbe telhet – a csókosok kapják… Ezt beszélték róla.

Ma már nehéz elképzelni, de a Kádár-rendszerben egy vezetékes telefon a lakásodban egyáltalán nem volt természetes.
Beadhattad az igénylést, de akár 10-15 évet is várhattál rá, hogy vonalad legyen. Ha lett.

Nem volt megfelelő hálózat még, egyfajta flancnak tekintették a házi telefont. Annak lehetőségének fejlesztése sokkal fontosabb területekre kellett, ezért a fejlesztést hanyagolták.

A nyolcvanas évekre előfordult, hogy majd annyi telefon üzemelt a városban, ahányan várakoztak a lehetőségre.
Így aztán az emberek úgy élték meg, hogy fölösleges reménykedni benne, nem is igényeltek.

Viszont igen, csókosok tényleg voltak. Bár azért előfordult, hogy valós igény alapján kerültek előre a sorban.
Az természetes, hogy vállalatoknak, intézményeknek volt saját hálózata, sokan elintézték munkahelyükön az ilyen dolgokat, ha muszáj volt, ott telefonáltak.
Meg aztán voltak telefonfülkék, amik vagy jók voltak, vagy sem, és egy-egy utcában valamelyik szomszédnak is esélyesen vittek már vonalat. Baj esetén fordulhattál hozzájuk.

Budapest ezen a téren kiemelt helyzetben volt, a fele készülék az országból ott volt. Viszont rengeteg település volt, ahol még kézi telefonközpont volt, tudod, az a dugdosós – ami azért már akkor sem számított korszerű megoldásnak. És voltak olyan falvak, ahol csak, kizárólag a postán telefonálhattál, nyilván hivatali időben. Nagyon kevés embernek volt ilyen környezetben háznál telefonja.

A probléma jóval a rendszerváltás után oldódott. Részint a rádiófrekvenciás telefonvonalakkal, majd pedig rövid időn belül megérkeztek az első mobiltelefonok, amik nem voltak olcsók, sőt – nagyon is drágák a fizetéshez képest, ellenben már senkihez nem kellett alkalmazkodnod.

Fotó: Pixabay/Alexas_Fotos

 

Megosztás
Sándor F.
Sándor F.