A házbizottság csütörtöki ülése után közölte ezt a hírt az MTI-vel az Országgyűlés elnöke. A háromhetes valójában nagyon ésszerű megoldást jelez.
Hellerné Nagy Anikó jelzése szerint „A” héten hétfőtől csütörtökig, esetenként akár péntekig üléseznének a képviselők.
„B” héten hétfőn plenáris ülést tartanak majd, de ha szükséges más napokon is összeülhetnek.
„C” hét pedig a képviselői munka lesz, választókerületükben láthatják el feladatukat.
Ez azt jelenti, hogy A és B héten hívhatnák össze az állandó és eseti bizottságokat, mégpedig oly módon, hogy ezek a plenáris üléssel ne ütközzék.
Jelzése szerint:
A bizottság ülésén a javaslatot konszenzus övezte, mert minden frakció érdekivel egyezett, miközben ez a munkarend az Országgyűlés Hivatala számára is jobban tervezhető.
Véleménye szerint a nyári időszak az Uniós pénzek hazahozatala miatt volt sűrű, ez adta az apropóját annak, hogy a parlament minden hétfőn ülésezett.
Ez a fajta átállás nem csökkenti a plenáris ülések számát, viszont biztosítja, hogy a képviselők saját választókerületükben is elláthassák munkájukat.
Arra a felvetésre, hogy a Fidesz-KDNP kormányok alatt is háromhetes ülésezési rendben dolgozott az Országgyűlés, Hallerné Nagy Anikó azt felelte, hogy a technikai, logisztikai munkarend nem politikai kérdés, „nyilván akkor is volt észszerűség emögött, meg most is van észszerűség”. Hangsúlyozta, ez különösen igaz az Országgyűlés Hivatalának terhelhetőségére, mert igyekeznek figyelembe venni, hogy az ő munkarendjük tervezhető és kiszámítható legyen.
Kedden mentelmi jogokról is kell döntenie a parlamentnek, Szentkirályi Alexandra, a Fidesz, és Latorcai Csaba, a KDNP képviselőjének ügyében. Mindkettejükkel rágalmazás miatt indultak bírósági eljárások.
Rövidesen kezdődik a költségvetés módosításának általános vitája is, ami esélyesen pezsgő tárgyalásokat vetít elénk.
Immár úgy néz ki, hogy beindul az általános parlamenti munka, már kevésbé tölt majd be „látványpékség” szerepet, bár azért remélem nem veszít sokat ebből a szerepéből sem.
Fotó: Pixabay/Alexey-Mikhailov




