Elérkeztünk szeptemberhez – vele együtt itt a szilva idénye. Univerzális gyümölcs, szinte minden készíthető belőle. Süteményekhez is kitűnő, ráadásul olyan magas a cukortartalma, hogy pusz édesítésre alig van szüksége, mégis ínycsiklandozó falattal örvendeztethetjük meg barátainkat, ismerőseinket, családtagjainkat.
Édes-savanykás ízét a hozzáadott fahéj még jobban kiemeli, élmény tésztájába beleharapni.
Egyetlen probléma vele, hogy az elkészült süti túl gyorsan fogy el…
Maga a lepénytészta bármivel tölthető, sőt akár sósan is elkészíthető sós töltelékekhez, természetesen ilyenkor cukrot nem rakunk bele.
Szilvás lepény hozzávalói:
40 dkg liszt
30 dkg margarin, vagy vaj
4 evőkanál tejföl
3-4 tojás mérettől függően
12 dkg cukor
1 csipet só
1 kg szilva magozva
ízlés szerint őrölt fahéj
pici cukor a szórásra ha édesíteni akarjuk
alá búzadara, vagy zsemlemorzsa
Szilvás lepény elkészítése:
A zsiradékot a cukor felével alaposan kikeverjük, hozzáadjuk a szétválasztott tojások sárgáját, egyenlősítjük kavarással, lényegében habosra keverjük. Legegyszerűbb mixerrel megoldani.
Ezután a tojások fehérjét a cukor másik felével jó kemény habbá verjük, majd a tojássárgás masszával összekavarjuk lágyan. Belecsurgatjuk folytonos keverés mellett az átszitált lisztet, és ezzel is lágyan átkavarjuk, elegyenlítjük.
Sütőpapírral kibélelünk egy közepes méretű tepsit, fele masszát elsimítjuk benne, majd rászórjuk a zsemlemorzsát, vagy búzadarát. Ennek feladata a fölösleges nedvességet felszívni. Nem ázik el a tésztánk.
Ezután a kimagozott gyümölcsöt rászórjuk, meghintjük őrölt fahéjjal, esetleg parányi cukorral, majd ráöntjük a massza másik felét, és fakanállal, vagy kanál hátlapjával szépen elsimítjuk.
180 fokra előmelegített sütőben nagyjából félóra alatt készre sütjük.
A masszát egyben is beleönthetjük a sütőbe, s arra szórjuk a cukorral és fahéjjal összekevert szilvát. Ami a gravitáció és a tészta növekedése miatt szépen belesüpped a masszába.
Fotó: trendireceptek.hu




