Ha ma megtelik a szemetes, kivisszük a kukába, aztán hetente egyszer jön a kukásautó és elviszi. Dédszüleink idejében ez korántsem volt ennyire egyszerű. Sok helyen se kuka nem volt, szervezett szemétszállítás pedig végképp nem. Mégsem tornyosult minden ház mellett szeméthegy.

Ennek egyszerű oka: sokkal kevesebb olyan dolog létezett, amit valóban ki kellett dobni, amit valahogy nem lehetett hasznosítani. Ugyanis minden értéknek számított.

Nem volt műanyag zacskó, PET-palack, eldobható csomagolás, műanyag tálca és a ma megszokott rengeteg egyszer használatos holmi. Az élelmiszerek jelentős része sem több réteg műanyag cuccban érkezett haza.

Ami még jó valamire, az nem szemét

Régen egy tárgyat nem azért dobtak ki, mert megkopott vagy kiment a divatból. Szinte mindent javíthatónak tekintettek. Amit lehetett, helyrehozták, átalakították, felhasználták valamire.

A ruha addig volt ruha, amíg hordani lehetett. Utána lett belőle munkaruha, folt egy másik ruhára, végül rongy.

Egy rossz fazék, fémdoboz vagy más edény még remekül megfelelt arra, hogy az állatnak ételt vagy vizet adjanak, szöget, csavart vagy bármi egyebet tartsanak benne.

Nem mondható, hogy környezetvédelmi megfontolásból tették. Akkoriban ilyesmivel még nem foglalkoztak.

Egyszerűen értéke volt a tárgyaknak, és nem lehetett olyan könnyen pótolni őket, mint ma.

Az üveg drága mulatság volt, értéke is jóval nagyobb volt, mint most, még a törött tükröt is megtartották, mert attól még használható volt.

Az ételmaradéknak is megvolt a helye

Falun egyszerűbb volt a helyzet.

A konyhai maradék egy részét megették az állatok. Feltéve, ha volt maradék, mivel még az a szokás járta, hogy a tányéron nem maradhatott semmi. Ami olyan volt, kikerült a kertbe vagy a trágyadombra. A növényi hulladék idővel lebomlott.

A papír, a használhatatlanná vált fadarabok, rongyok és más éghető holmik egy része pedig ment a kályhába vagy a sparheltbe. Ezekben egyébként is tüzeltek: fűtötték velük a házat, a sparhelten pedig közben főztek.

A visszamaradó fahamut szintén fel tudták használni, akár többféle célra is. Univerzális anyag volt.

Mosásnál, takarításnál, szappanfőzésnél, trágyázásnál, kártevők elleni védekezésnél, sőt például a baromfinál külső élősködők elleni védekezéshez is használták, és még sok-sok minden másra.

És valljuk be, amit nem lehetett hasznosítani, azt elásták

Nem véletlenül találnak a régészek szemétdombokat különböző korokból.

Ami épp nem volt aktuálisan felhasználható, azt valahová tenni kellett, és a lakásban mégsem tárolhatták a szemetet.

Szemétszállítás még nem volt, nem szaladgálhattak minden limlommal az árokpartra, úgyhogy ástak egy gödröt, amibe azt a szemetet gyűjtötték, ami már semmire sem volt jó.

Ide került törött cserép, mindenféle hulladék, apróbb, már rozsdás, elnyűtt vasak.

Ezt a gödröt félreeső helyen ásták, nem volt útjában semminek, s ha betelt, betemették, és ástak újat.

De volt olyan is, hogy a település szélén, gödrökbe, árokba gyűjtötték a hulladékot. Ezzel is úgy voltak, hogy ha már sok összegyűlt, betemették. Vagy úgy maradt, de idővel a természet gondoskodott az eltemetéséről. Nem ideális megoldás, viszont akkoriban a szemét összetétele és mennyisége teljesen más alapokon mozgott.

Egy városban már nehezebb volt eltüntetni a szemetet

A nagyobb városokban egészen más problémát jelentett a hulladék. Nem volt minden házhoz kert, trágyadomb, baromfi vagy disznó, amely eltüntette volna a konyhai maradék egy részét. Rengeteg ember élt kis területen, és valahová tenni kellett mindazt, amire már nem volt szükség.

A szemét sokáig az utcákon és különféle lerakóhelyeken is felhalmozódott, miközben külön emberek járták a hulladékot, és kiszedték belőle mindazt, ami még pénzt ért: rongyot, fémet, csontot vagy más hasznosítható anyagot. Tehát guberálók akkoriban is voltak.

A XIX. század második felére az európai nagyvárosokban egyre szervezettebbé vált a szemét összegyűjtése.

Budapesten is viszonylag hamar elkezdődött a szervezett szemétszállítás. Már 1879-ben volt köztisztasági szabályrendelet, és a háztartási szemetet szemétládákból, szemeteskocsikkal gyűjtötték össze. A Köztisztasági Hivatal 1895-ben alakult meg, majd fokozatosan egyre nagyobb részt vállalt a főváros hulladékának összegyűjtéséből és elszállításából. 1912-től már a főváros teljes területén a Hivatal végezte a hulladék begyűjtését, szállítását és ártalmatlanítását.

Falun azonban még sokáig váratott magára ez a rendszer, még évtizedeken keresztül a ház körül tüntették el a felesleget. Akár így, akár úgy.

Aztán megjelent a műanyag

Az idő múlásával lassan a szemét jellege is megváltozott.

Megjelentek a műanyagból készült dolgok. Eleinte még ezeket is hasznosították mindenfélére. De ahogy mind több lett belőlük, elvesztették az értéküket, és lassan ezek is egyszerű szemétté váltak.

A régi idők emberének kevés szemete volt, igyekezett mindent hasznosítani. Nekünk meg annyi hulladékunk van, hogy már egész iparágak épültek rá, melyek a szemét újrahasznosításával, válogatásával és ártalmatlanításával foglalkoznak. Hiszen veszélyes hulladékból is bőven akad.

Régen mindennek volt értéke, ezért kevés dolgot tekintettek lomnak. Mára pillanat alatt elértéktelenedik minden, és az emberek nem tárolnak, hanem kidobnak.

Fotó: Pixabay/netkids