De melyik a jó megoldás? Szüksége van folyamatos gyakorlásra a gyereknek ahhoz, hogy ne felejtsen? Vagy elég, ha az utolsó napokban ismételnek egy kicsit?
Általában a szülők állnak amögött, hogy a gyerek a nyarat mivel tölti. Ők mondják ki, hogy lesz-e folyamatos gyakorlás, vagy hagyják pihenni a gyerkőcöt. De ha folyamatosan gyakorol, jobb lesz a teljesítménye a következő évben? Vagy a pihenés hasznosabb, mert közben kiszakad a tanévi terhelésből? Mi a jó megoldás, ki gondolja jobban?
Néhány évtizeddel ezelőtt sok helyen a tanárok, pedagógusok még a nyári, szünetbeli gyakorlás hívei voltak. Akár több füzetnyi írás-matek ismétlést is feladtak a palántáknak, hogy véletlenül se menjen veszendőbe az addig megtanult anyag.
Mára ez a helyzet sokat változott. Egyre inkább előtérbe került, hogy az agynak és a szervezetnek is szüksége van a kikapcsolódásra, és a hosszú távú motiváció fenntartása legalább olyan fontos feladat, mint maga a gyakorlás. Ennek pedig alapfeltétele az, hogy arra is figyeljünk: a gyerek ne égjen ki idő előtt.
Ha egy szülő nyáron hagyja szusszanni a gyermekét, akkor egyben gondoskodik arról is, hogy feltöltődjön energiával. Nagyobb kedvvel indulhat iskolába szeptemberben, motiváltabb lehet annál, aki egész nyáron iskolai feladatsorok között „pihen”. Nem stresszel, nem szorong, s mivel a tanévitől teljesen más dolgokat végez, esetleg más környezetbe is kerül, ezért szociális készségei is fejlődhetnek, és esélyes, hogy kreatívabb is lesz.
Ezzel viszont együtt jár, hogy az első néhány hétben ismétlésre van szükség. Csakhogy a tanév eleje éppen így kezdődik, tehát van idő visszarázódni.
A nyarat egyébként sem úgy kell elképzelni, hogy a gyerek egész idő alatt nem olvas semmit. Óhatatlan, hogy sor kerül az érdeklődési körének megfelelő böngésznivalóra. Ugyanígy a matek is valamilyen szinten szinten tartható egy-egy néhanap előkerülő játékos feladattal. De nem komoly, iskolai szinten.
Aztán ott a másik oldal: az a gyermek, aki az egész nyarat plusz fejlesztéssel tölti, akár különórára járás is képbe kerül.
Az biztos, hogy az ilyen csemete nagyon keveset felejt, biztosabb lesz visszamenőleg a tananyag ismerete. Viszont nem kapja meg ugyanúgy a tanévi terhelésből való kiszakadás lehetőségét, ami hosszabb távon motivációvesztéshez, túlterheltséghez is vezethet. Ha a gyermek nem magától hajlik erre a tevékenységre, akkor a szülő-gyermek kapcsolat is megsínyli ezt a módszert.
Elvileg az iskolakezdés könnyebben megy, de nem minden esetben. Előfordul olyan is, hogy a nyarat szinte végig pihenő gyermek mákszemnyivel sem teljesít rosszabbul év elején, mint a nyári agytornát végző.
Esélyesen itt is a középút a fontos.
Pihenni szükséges mindenkinek. Saját magunkról is tudjuk, hogy alig várjuk a szabadságot, miért lenne más egy gyermek?
Az agynak is szüksége van arra, hogy időnként kiszálljon a folyamatos teljesítménykényszerből. A kikapcsolódás alatt sem áll le, csak másfajta ingerek érik, és nem ugyanazokat a feladatokat kell újra meg újra teljesítenie.
Ha egy gyerek év közben odafigyel az iskolában, átlagosan jól teljesít, akkor pihenés mellett sem lesz drámai a nyári tudáskopás, az ismétlési időszakban pedig simán vissza lehet hozni, ami kicsit berozsdásodott.
Ráadásul mennyivel másabb úgy menni suliba, hogy alig várja a gyerkőc, hogy találkozzon a többiekkel, és akár megmutathassa rátermettségét, ügyességét, okosságát. Egy állandó teljesítménykényszerben élő gyereknek a tanév első napja is ugyanolyan, mint a többi, legfeljebb jön egy új, még nehezebb lépcsőfok, amit kötelessége tökéletesen venni.
Márpedig ha valamit tökéletesen akarunk és kell teljesíteni, annak kivitelezése rendkívül nehéz.
Ha az elvárások nem túlzóak, a gyermek felszabadul, és akár a suliban meg is táltosodhat.
Hisz magában – márpedig ez a legfontosabb.
Fotó: Fortepan/Szentkuthy Ibolya




