Mit használtak 100 éve gyomirtó helyett?

Ma egyszerű a helyzet. Ha ellepi a kertet vagy a földet a gaz, bemegyünk a gazdaboltba, és válogathatunk a különféle gyomirtók között. Vagy  használjuk a hagyományos „kapatox”-ot. 

De mit csináltak száz évvel ezelőtt?

A válasz első része nem túl izgalmas: kapáltak, szántottak, boronáltak, kaszáltak és gyomláltak. A gyomirtás évszázadokon keresztül  fizikai munka volt. A gazt lehetőleg még azelőtt eltávolították, hogy magot érlelhetett volna, a talajt pedig rendszeresen művelték. A gaz kiszedésének több előnye volt.

Nem nőtt meg, nem lettek „kölykei”, takarhatták vele a növény környékén, nehezebben száradt ki, ha pedig úgy gondolták, akkor bevitték az állatoknak, így azok is jól jártak a gazda munkájával.

Nemcsak kapával lehetett védekezni

A falusiak régóta tudták, hogy nem mindegy, mit vetnek egymás után.

A vetésforgó, a sűrű vetés, a kaszálás és a legeltetés mind segíthetett visszaszorítani egyes gyomokat. Ha egy haszonnövény gyorsabban nőtt és sűrűn borította a földet, kevesebb fény és hely jutott a gyomoknak.

Ez nem irtotta ki őket véglegesen, de sokszor elég volt ahhoz, hogy ne vegyék át az uralmat.

Vegyszerek amúgy már száz éve is voltak

Legalábbis próbálkoztak vele. Néha eszement ötletekkel.

Bár a mai értelemben vett modern, szelektív gyomirtók csak a második világháború környékén kezdtek igazán elterjedni, azonban száz éve sem volt teljesen ismeretlen a vegyszeres gyomirtás.

A 19. század végétől és a 20. század elejétől kísérletettej többek között réz- és vas-szulfáttal, kénsavval, sóval, arzénvegyületekkel és később nátrium-kloráttal is.

Ezekkel „csak” az volt a baj, hogy mai szemmel nézve meglehetősen brutális megoldások voltak.

A kénsav maró hatású, az arzén erősen mérgező, a nátrium-klorát pedig még tűzveszélyes is. Ráadásul ezek a szerek nem válogattak: nemcsak a gyomot pusztíthatták el, hanem a haszonnövényeket is. Sőt a talajt is hosszabb időre használhatatlanná tehették a talajmenti vizeket szennyezhették.

Az arzént mindettől függetlenül már az 1890-es évektől használták gyomirtóként- Mentségükre legyen mondva – olyan helyeken, ahol nem számított, ha más növény sem maradt életben.

Sóval is irtottak gazt

Ma időnként házi gyomirtóként ajánlják az ecetet és a sót.

A só azonban egyáltalán nem modern internetes találmány. Régen is használták gyomirtásra. Franciaországban például az 1920-as években mezőgazdasági területeken is kísérleteztek vele.

És aki emlékszik még történelmi tanulmányeire, már az ókorban is ismerték azt a tulajdonságát, hogyha kellő mennyiségben szórnak ki belőle egy területre, akkor az hosszabb ideig terméktelen marad.

Hát igen…., a só nem tudja, melyik növény a gaz. Ráadásul a talajnak sem tesz jót.

És a libák?

Állatokat természetesen régen is kihajtottak a földekre és a betakarított területekre, ahol megették a még élő növényzet egy részét.

Aztán ott volt a „libakommandó”. Ennek legismertebb dokumentált elterjedése az Egyesült Államokban inkább az 1950-es évektől kezdődött, amikor például gyapotföldeken használták őket.

Az ötlet ettől még remek: a liba megeszi a neki tetsző növényeket, közben trágyáz is.

Csak éppen neki sem lehet elmagyarázni, hogy az egyik zöld növény gaz, a másik pedig a vacsoránk. Tehát haszonnövényeknél nem jött be.

Viszont a már betakarított területre kihajtva őket, no meg mellé a csirkéket, esetleg cocákat – tökéletes munkát végeztek, mert összeszedtek minden gazt még a magjával együtt.

A nagy változás később jött

A gyomirtás igazi vegyszeres forradalma az 1940-es években kezdődött, amikor megjelentek az olyan szelektív szerek, mint a 2,4-D. Ezek már lehetővé tették, hogy bizonyos gyomokat úgy pusztítsanak el, hogy közben a termesztett növény életben maradjon.

Amit egykor kézi, fizikai munkával végeztek – innentől rendbetették a vegyszeres megoldások.

Más kérdés, hogy ebből a háztájiban lévő csirkének, malacnak, libának – sok haszna nem származik, a gazda délutánonként nem biztos, hogy gazzal megrakott zsákkal érkezik.

Fotó: Pixabay/Pixabay

Megosztás
Sándor F.
Sándor F.