A 13. havi nyugdíj jó pár éve velünk van már, igaz, nagy kihagyással. Végül akkor állították vissza, amikor már közelített a következő választás. Először arról volt szó, hogy fokozatosan építik vissza, aztán a második évben – amikor már csak pár hónap volt az országgyűlési választásokig – végül világgá kürtölték, hogy immár örülhet az idősebb korosztály: kézhez kapja pluszban a teljes havi nyugdíját.
Aztán jött egy 2024 végén elfogadott, 2025-től alkalmazott jogszabály módosítás, ami újabb változást hozott.
A régi rendszerben még májusban és novemberben fizették a 13. havi nyugdíjat, a 2021-es visszavezetéskor azonban már ahhoz kötötték, hogy a jogosult a következő év januárjában is nyugdíjas legyen, 2025-től pedig ezt a feltételt februárra tolták.
És ezt a pontot a 13. havi nyugdíj szabályaiban nehéz józan ésszel megmagyarázni.
Már maga az elnevezés is azt sugallja, hogy a 13. havi nyugdíj az előző tizenkét hónap után jár, vagyis adható. Logikus: az előző év 12 hónapja után következik a 13., s mivel a nyugdíj nem utólag fizetett járandóság, logikus lenne, ha januárban fizetnék.
A szabály viszont nem így működik.
A 13. havi nyugdíjra az jogosult, aki az előző évben legalább egy napig nyugdíjban részesült, és a következő év februárjában is még nyugdíjas. Vagyis ha valaki december 31-én válik nyugdíjassá, előtte még végigdolgozza az egész évet – ami esélyesen jobb anyagi helyzetet jelent, mint egy egész évet nyugdíjból végigélni –, megkaphatja a teljes 13. havi összeget. Nem az előző évben nyugdíjasként eltöltött idő arányában, hanem ugyanúgy a teljes összeget.
Nézzük most meg az esetleges peches – enyhén morbid megfogalmazás – oldalt is.
Valaki január elsejétől december 31-ig végig nyugdíjas. Végigkínlódja az egész évet abból a pénzből, ami jutott neki, majd még a következő januárt is. Ha azonban január végén meghal, családja nem kaphatja meg a 13. havi nyugdíjat.
És hogy mi a logika?
Ne kérdezzék…
Nem azért, mert nem volt nyugdíjas az előző évben. Nem azért, mert csak néhány hónapig kapott ellátást.
Hanem azért, mert nem érte meg februárt.
A törvényalkotónak így tetszett, és kész.
Igaz, hogy ez nem valamiféle nyugdíjprémium vagy az előző tizenkét hónap alatt megszerzett járandóság, hanem egyfajta szociális pluszjuttatás. De attól még logika nem sok van benne.
Ha egyszer valamit 13.-nak hívunk, akkor annak a 12. után kell következnie, abból kell erednie, és más feltételek kimondása nonszensznek számít.
Vagy – másnak kell nevezni.
Másik probléma: egykor májusban és novemberben utalták. A novemberi rész legalább már közelebb esett ahhoz az időszakhoz, amikor az idős korosztály kiadásai az ünnepek miatt rendszerint megugranak.
A mai nyugdíjak nem olyan csúcsszuperek, hogy egy átlag idős ember az általuk még igencsak fontosnak tartott karácsonyi ünnepeket nyugodtan megünnepelje az ellátásából – netán még a dédinek is ajándékot vegyen.
Nem lenne botorság visszatérni valamiféle hasonló módszerhez: akár egyben kifizetni az összeget az év végéhez közelebb, akár két részletben, a másodikat mondjuk decemberben. Az ünnepek közeledtét is figyelembe lehetne venni vele.
Igazából sok értelme nincs mindenáron ragaszkodni a februárhoz. Persze az átállás éve megterhelőbb lehetne a gazdaságnak, de erre vannak a közgazdászok, hogy kitalálják a megoldást, amely akár több lépcsős is lehetne, egy ideig két részletben fizetve. Tervezést, számolást igényelne.
A mostani szabályozás azért hagy rossz szájízt maga után, mert jelenleg egyetlen napnyi nyugdíjas jogviszony az előző évből – ha a jogosultság februárban is fennáll – elég lehet a teljes 13. havi nyugdíjhoz. Viszont aki 12 hónapig nyugdíjas volt, még a következő januárt is végigélte, de családja bánatára és pechjére február előtt örökre távozik, annak a 13. havi nyugdíját már nem utalják ki az örökösöknek.
Akkor nem, amikor a legnagyobb szükség lenne arra az összegre.
Nyilván van rá papíron magyarázat, miért alakult így, esélyesen az íróasztaltól nem tudtak jól rálátni a valós történésekre.
Belegondolni meg nem ment.
Fotó: Pixabay/sabinevanerp




