A dió elhagyhatatlan része táplálkozásunknak, fája igazi társunk

Régen minden ház udvarán – lehetőleg a bejárat környékén – volt legalább egy diófa, amit aztán a háziak nagy becsben tartottak. Egész évre biztosított a dió termést.
Nem csak termése, hanem minden porcikája értéket képviselt.

Na persze ez azért túlzás, hogy diót dióval együnk – de ha heti 3-4 alkalommal fogyasztunk ebből a finomságból, akkor sokat teszünk fittségünkért.

Akik ellene vannak, azoknak legfőbb érvük az, hogy a dió nagy része – 65 %-a növényi zsír, tehát tetemes a kalóriatartalma, nem fogyókúrás étel.
A zsírtartalom igaz, a kalóriatartalom is, de attól még hogy valaminek magas a kalóriatartalma – nem következik belőle egyenesen, hogy hizlaló is.

A túlsúlyosok ne rágcsálják marékszámra naponta, mert nem fogyókúrás étel, de csak önmagától – a diótól nem fog elhízni senki.

Hatalmas előnyei vannak, amit már szinte fogyasztásakor is érzékelhetünk.
Ott van benne a magnézium, hozzá a B6 vitamin, E-vitamin, foszfor, folsav…

Néhány szívbetegség elkerülhető vele, ráadásul gondolkodásunk fittebb lesz. Állatkísérletek igazolják, hogy az Alzheimer-kórnál a már kialakult betegség is szinten tartható vele.
A dió csökkenti a LDL-koleszterin szintet, így kisebb eséllyel alakul ki az érelmeszesedés, ezáltal nagyobb eséllyel kerüljük el a szívinfarktust, vagy az agyvérzést. Kisebb eséllyel alakul ki az ereken lerakódás. Ennek az az oka, hogy magas az antioxidáns tartalma.
Ugyancsak az antioxidáns, és Omega 3 zsírsav tartalma felelős a memória javulásáért fogyasztása esetén.
Ráadásul azok, akik rendszeresen, tehát heti 2-3 alkalommal esznek diót, nagyobb eséllyel kerülik el az időskori – 2-es típusú – cukorbetegséget.

Régen a házak bejárata közelébe ültették a diófát.
Ennek az egyik oka, hogy hatalmas árnyat adott, a másik pedig az, hogy levelének illatát a rovarok nem állják. Ezért ahol diófa van a ház mellett – kisebb eséllyel található légy. Tehát természetes légyriasztóként is „üzemel”.
Ráadásul a gyomok nem kedvelik a diófa levelét „trágyaként”, úgyhogy ahová lehullik, ott esélyesen nem lesz gazos a talaj.

Régen leveleit a házban élő rovarok ellen is használták. A lepedő alá, a matracra raktak diófalevelet, ezáltal a bolhák inkább más helyet kerestek.
Nagyapáink idejében is volt gombás köröm, a diófa levelének főzetébe áztatták a lábat. Igaz, hogy megszínezi a körmöt – a diófa levelének főzete sötét – viszont a gomba is elmúlik néhány áztatás után.

A zöld diófalevél főzete vírus, baktérium és gombaölő hatású – ez bizonyított.
De használták fejtetű ellen is.
Fürdővízbe gyulladásoknál, gargalizálni száj és torokgyulladásnál.
Azt szinte mindenki tudja, hogy fájából gyönyörű bútorokat készítenek. A termés héjának pedig hatalmas a fűtőértéke, óvatosan kell bánni vele.

Ennyi információ után kimondható, hogy minden porcikája értékes.

Fotó: Pixabay/Picfoods

Megosztás
Sándor F.
Sándor F.