Van olyan ismerősöd, akinek mindennel és mindenkivel állandóan baja van? Részint tökéletesnek gondolja magát, másrészt mindennel és mindenkivel baja van?
Legtöbbünk találkozott már olyan haverral, ismerőssel, esetleges baráttal, barátnővel, akit borzalmasan kritikus emberként jellemezhetnénk – felületesen.
Azért esetleges a barátság, barátnőség, mert ezek az emberek idővel elmarják a jó ismerőseiket. Nem feltétlenül szó szerint.
Rémesen fárasztó állandóan olyan problémákkal foglalkozni, ami igazából nem probléma, csak az illető apróságokra koncentrál.
Induljunk ki onnan, hogy létezik-e tökéletes ember?
Nyilvánvaló, hogy nem, még a kritikus sem az.
Egyáltalán mi a tökéletes?
A tökéletesség egy olyan megfoghatatlan valami, ami mindenkinek teljesen mást jelent. Az, ami nekem tetszik, nem biztos, hogy a páromnak bejön. Sőt – ami nekem tetszik jelen pillanatban –, egyáltalán nem valószínű, hogy két hét múlva is így leszek vele.
De ha nincs tökéletes ember, és a tökéletesség is relatív, hogy várhatná el bárki, hogy olyan legyen minden és mindenki, ahogy ő egyszemélyben megálmodta?
Miért gondolhatja, hogy a világnak olyannak kell lennie, hogy mindig, mindenben, mindenkinek, mindenki felé meg kellene felelni? Ez azt jelentené, hogy csupa egyforma emberke szaladgálna a világban, azonos kinézettel, azonos tervekkel, azonos egyéniséggel, minden téren uniformizálva.
Biztos, hogy ez megoldás lenne?
Nagy eséllyel nem. És ennek az az oka, hogy valójában a világgal szemben abszolút kritikus emberkénknek nem is a többiekkel van baja, hanem saját magával.
Valami oknál fogva épp önmagának nem felel meg, de ezt nagyon nehéz kimondani.
Sokkal egyszerűbb, ha külsőségekben keresem a hibát, mint azt mondani, hogy képtelen vagyok ebbe a közegbe beilleszkedni, és úgy élni, úgy dolgozni, ahogy felülről megmondják.
Nehéz váltani dolgokban, főleg ha a látszat ellenére bizonytalan önmagában az illető.
De mi van a maszk mögött?
Amikor valaki képtelen elviselni a belső bizonytalanságát, a tudatalattija beindít egy védekezési mechanizmust: a kivetítést.
Röviden kivetítésnek nevezzük azt a jelenséget, amikor problémánkat másokban látjuk meg úgy, hogy a sajátunkról nem veszünk tudomást.
Mivel az illetőnek saját kudarcaival vagy önbizalomhiányával túl fájdalmas lenne szembenézni, egyszerűbb a külvilágot kikiáltani hibásnak. Így születnek meg az örökös elégedetlenek, ami mögött valójában három dolog áll:
- A kontroll illúziója: A folyamatos kritizálással az illető úgy érzi, mintha ő diktálná a játékszabályokat. Ha mindenki felett pálcát tör, egy pillanatra ő lesz a „jó” saját maga előtt is.
- A sokszínűségtől való félelem: Az egyforma, uniformizált, kiszámítható világ biztonságosnak tűnik. A másság, a spontaneitás és a kisebb-nagyobb hibák viszont ijesztőek egy olyan ember számára, aki belül romokban hever.
- A magány örvénye: Ez egy önbeteljesítő jóslat. A folyamatos panaszáradat és a környezet „tojáshéjon járása” elfárasztja a kapcsolatokat. A barátok elmaradoznak, a munkatársak átnéznek rajta és kerülik, a párja egy idő után megúszós kommunikációt folytat, vagy a munkába temetkezik. A kritikus ember pedig egyedül marad a keserűségével, ami újabb okot ad neki a világ gyűlöletére.
- Hogy idáig jut, annak az is az oka, hogy bár kifelé mikroszkóppal keresi és látja meg a számára nem tetsző dolgokat, valójában a másikkal, más gondjaival, érzéseivel, történéseivel mélyen nem foglalkozik. Konstatálja, de már egyből jön is a saját lelki gondja. Emiatt úgy érzi, hogy más vígan éli az életét, ő a legszerencsétlenebb.
Megváltoztathatjuk a világot? Nem.
Uniformizálhatjuk az embereket? Szerencsére ez sem lehetséges.
Jó lenne, ha uniformizálhatnánk? Rém vacak lenne. Hogy választanánk magunknak párt, barátot, szerelmet, ha mindenki tökéletesen ugyanolyan lenne? Ráadásul az azonosság is ütközőpont lehet.
Az egyetlen dolog, amit tehetünk, hogy felismerjük: a másokból áradó folyamatos kritika szinte soha nem rólunk szól, hanem az illető belső harcaiból fakad.
Nem feltétlenül a mi feladatunk megmenteni őket a saját démonjaiktól. De a mi felelősségünk, hogy ne engedjük magunkat besodorni a romboló örvényükbe. Az élet túl rövid ahhoz, hogy mások belső békétlenségének, feszültségének a levezetői, lelki szemetesei legyünk.
Ám van az a helyzet, amikor tenni kell valamit…
Egy társ, egy szülő, egy gyermek nem mehet el simán a probléma mellett – már csak a saját lelki békéje miatt sem. A legkönnyebb a kapcsolatot nem tartani, de attól még a probléma megoldása csak tolódik.
Mit tehet az az ember, aki felismeri magán ezt a mintát (mivel tökéletesnek gondolja magát, ez ritkaság) – vagy mit tehet a család, aki végignézi, végigéli ezt a kimerítő folyamatot?
A kulcs a családi és baráti kör ébersége. Egy ilyen ember ritkán tér magához saját akaratból – büszkesége, tökéletes tökéletlensége, védőbástyái fogva tartják.
Azonban az élet előbb-utóbb produkál olyan kríziseket – válást, a baráti kör összeomlását vagy egy munkahelyi krízist –, amikor a kritikus ember sérülékennyé válik. Labilis önbizalma még nagyobb defektet kap, belefárad a saját problémáiba, a haragjába.
Ez az a pillanat, amikor megnyílik a kapu a változtatásra.
Fontos, hogy a család figyeljen fel arra a pillanatra, amikor az illető lelkileg már annyira lent van hogy az a mindennapi életét zavarja, vagy testi, esetleg komolyabb lelki tüneteket produkál.
Ez az a helyzet, amikor már saját maga előtt is kezd nyilvánvalóvá válni, hogy valamit lépni kell.
Ezt a alkalmat kell a környezetnek észrevennie, és ha van erő és akarat, lépni is kell.
Csodát tehet egy olyan mondat, amivel nem megbélyegezzük, hanem a jóllétére hivatkozva segítséget ajánlunk:
„Rengeteg dolog bánt téged mostanában, aggódom érted, mert látom, milyen fáradt és feszült vagy. Segíteni szeretnék, engedd meg, hogy megtegyem.”
Egy pszichológus támogatásával eljuthat szerettünk oda, hogy a „Miért ilyen idióta mindenki?” kérdést átfordítsa arra a gondolatra, ami ideális esetben, kellő odafigyeléssel már meg is adja a választ számára: „Miért dühít engem ez ennyire? Mi hiányzik belőlem, amit a másikon kérek számon? Biztos, hogy hiányzik, vagy csak azt hiszem?”
Fotó: Pixabay/Pixabay




