Felmentették a hatvani kórház főigazgatóját

Ez az a kórház, ahonnan néhány nappal ezelőtt holtan vittek haza a betegszállítók egy idős, csányi asszonyt.

Az MTI közlése szerint felmentette tisztségéből az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetője, Tóth Árpád – Szedlák Miklós Györgyöt, a Hatvani Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet főigazgatóját.

Közleményük szerint – az intézmény közelmúltban részese volt egy beteg halálával végződő nemkívánatos eseménynek, ennek kivizsgálása folyamatban van, mind a kórház, mint a betegszállítást végző egészségügyi szolgáltató vonatkozásában.

A főigazgatói feladatokat megbízottként, mai naptól az intézmény eddigi orvosigazgatója látja el.

Már korábban véget ért egy szakfelügyelői vizsgálat, melynek eredményeként a betegszállító cég két munkatársát határozatlan időre függesztették fel a munkavégzés alól.

Mint ismeretes, az idős hölgy otthonában lett rosszul július végén, ezért a mentők a hatvani kórházba szállították.
Következő nap a kórház hazaengedte úgy, hogy orrán-száján keresztül alvadt vér távozott. Hazaszállítás közben ülő helyzetben volt szíjazva a székhez, mire hazaértek vele már elhunyt.

A rendkívüli haláleset miatt a Hatvani Rendőrkapitányság közigazgatási eljárást indított.

Fotó: Pixabay/Parentingupstream

Megosztás
Sándor F.
Sándor F.