Miért kellett mirtusz, és miért van fátyol? Csak úgy viselték ezeket, vagy mindennek jelentése volt?
A fehér menyasszonyi ruhát Viktória királynő hozta igazán divatba, amikor 1840-ben fehér szaténruhában ment feleségül Albert herceghez.
Addig ez egyáltalán nem volt általános szokás. A fehér anyagokat nehéz volt tisztán tartani, ráadásul bizonyos területeken – Magyarországon is – a fehér gyászszínnek számított. Ezért a lányok többnyire a legszebb színes ünneplőruhájukban esküdtek örök hűséget.
Viktória királynő esküvője után viszont először a nemesség, majd később a polgárság körében is egyre divatosabb lett a fehér menyasszonyi ruha, amely idővel az ártatlanság jelképévé is vált.
A fátyolnak szintén volt jelentése. Az ókorban többek között úgy tartották, hogy megóvja a fiatal nőt az ártó szellemektől és a szemmel veréstől, az 1800-as évektől pedig már a tisztaságot és a szerénységet is jelképezte.
Hosszú ideig a mirtusz is fontos része volt a menyasszonyi fejdísznek. Azt jelezte, hogy a menyasszony tisztán lép a házasságba, vagyis előtte nem volt senkije. Persze aki nem így ment férjhez, annak illett volna ezt figyelembe vennie – ezért különösen nagy szégyennek számíthatott, ha valaki úgy viselt mirtuszkoszorút, hogy a környezete pontosan tudta: nem jogosan teszi.
Magyarországon a rozmaringnak is komoly szerepe volt az esküvői szokásokban. Kerülhetett a vőlegény bokrétájába, a menyasszonyi csokorba, sőt a menyasszonyi koszorúba is.
Szintén nálunk volt szokás, hogy éjfél után, amikor a menyasszonyból asszony lett, levették a fejéről a fátylat vagy a menyasszonyi koszorút, és „bekötötték a fejét”. Ettől kezdve férjes asszonyként főkötőt vagy kendőt hordott nyilvános helyen is.
E szokások nagy része mára feledésbe merült, a fehér menyasszonyi ruha és a fátyol viszont megmaradt. Olyannyira, hogy sokak számára ma is ezek teszik igazán esküvővé az esküvőt.
Fotó: Fortepan/Lux Gyula/Urbánné Dr. Lux Judit
