Aki ezzel a veleszületett, vagy szerzett problémával él, a prozopagnóziával – nem látássérült. Az állapot arról szól, hogy nem ismeri fel ismerősei arcát. Különböző „súlyosságú” szintet érhet.
Van, akinek családtagjai vonásainak felismerésével is baja lehet, a legsúlyosabb esetben pedig a saját arca is kihívást jelent.
Mindezt úgy, hogy az illető látása egyébként teljesen rendben van.
A prozopagnózia önmagában nem értelmi vagy pszichiátriai probléma, hanem az arcok felismerésének sajátos zavara.
Vannak, akik már pici gyermekkoruktól kezdve így élnek. A veleszületett, pontosabban fejlődési forma sok esetben családi halmozódást mutat. Tehát nem ritka, hogy a felmenők vagy utódok között másnak is hasonló problémái vannak.
És olyanok is élnek közöttünk, akik valamilyen agysérülés vagy agyi károsodás következtében vesztették el korábbi arcfelismerési képességüket.
Van, akinél enyhe fokban, alig észlelhető, tudatosuló problémákat okoz, és olyan is, akinek mindennapi életét teljesen megkeseríti.
A legáltalánosabb eset az, amikor ismerősöket nem tud valaki beazonosítani megváltozott helyzetekben. Az orvosodat nem ismered fel az utcán, a boltost köpeny híján a könyvtárban, a gyerek tanárnőjét egy másik kocsiban.
Ilyenkor is nagy magyarázkodásokba telhet, hogy nem benned van a hiba, és nem direkt fordítottad félre a fejed, hanem egyszerűen így, ha nem a megszokott módon és környezetben látod, fogalmad sincs, ki lehet ő.
Hát még, ha családtagodról van szó, esetleg saját magadról. Ebbe belegondolni is rossz, kívülállóként lehetetlen.
Mivel ezeknek az embereknek így kell élni, idővel sokan az átlagtól eltérő, más módszert alakítanak ki az arcfelismerésére.
Míg legtöbbünknek szinte automatikusan elég lehet egy az egyben egy arc egésze, egy gyakran más kapaszkodókat keres. Figyeli a hajat, arcrészletet,azok arányát, határozott formáját.
A haja olyan, mint a Manóé, a füle mint Sankóé, a szeme égszínkék és hatalmas, közelálló, az orra az átlagtól kisebb és nagyon pisze. A száját meg a két előre álló fog miatt nem tudja rendesen becsukni.
Nem minden arcfelismerési problémával küzdő pontosan ugyanígy dolgozza fel az arcokat, mert maga az állapot is elég változatos. Az viszont ismert, hogy sokan tudatosan vagy idővel szinte automatikusan ilyen jellegzetes részleteket és más külső kapaszkodókat használnak az emberek azonosításához.
Nem arról van tehát szó, hogy van egy „arcmemóriahely” az agyban, ami egyszerűen nem működik. Az arcok felismerésében több agyi terület és többféle feldolgozási folyamat vesz részt, és prozopagnóziában ennek a rendszernek valamely része működik másképp.
Így előfordulhat, hogy az illető látja az arc minden részletét, mégsem ugrik be neki egy pillanat alatt: „Ja, hát ő az!”
És bár sok ilyen problémával küzdő részletekből rak össze arcokat, érdekes, hogy ezáltal akár kiválóan segíthetne tanúként egy rendőrségi rajzolót, ám közülük nem mindenki így rögzíti a látottakat. Van, aki teljesen más taktikát talál ki magának, vagy ki sem talál, és más tulajdonságok felismerésével pótolja a kieső dolgokat.
Fotó: Pixabay/GiselaFotografie
