A tejbegríz egy olyan finomság, amit valahogy felnőttkorukban is szívesen fogyasztanak az emberek, legfeljebb nem verik nagydobra.
Nehéz megmondani, milyen az általánosan „jó” állag. Mindenkinek más. Van, aki szinte folyósan szereti, más akkor elégedett, ha a kanál is megáll benne, és persze ott a kettő között mindenféle átmenet.
Éppen ezért ennél az ételnél nem is érdemes egyetlen szent arányhoz ragaszkodni. Inkább legyen egy jó kiindulópontod, aztán a búzadara mennyiségével könnyen beállíthatod a saját változatodat.
Ez az alaprecept inkább a lágyabb, krémesebb tejbegríz felé hajlik.
Arra viszont számíts, hogy főzés után még sűrűsödik, ezért nem kell addig adagolni bele a darát, amíg a lábasban eléri a véglegesnek gondolt állagot.
Hozzávalók
- 1 liter tej
- 6 lapos evőkanál búzadara
- 1 csipet só
A tetejére ízlés szerint:
- cukor
- kakaópor
- fahéj
- lekvár
- gyümölcsszörp vagy amit szeretnél. Van, aki minden nélkül is imádja.
Elkészítés
Először egy apróság, ami sok bosszúságtól megkímélhet.
Mielőtt beleöntöd a tejet a lábasba, öblítsd ki hideg vízzel, és ne töröld szárazra. Ezáltal – persze kavargatva – nem fog lekapni forralás közben a tej.
Hogy miért nem? Egy kis magyarázat – tapadásmentes réteg fog kialakulni. Fura, de érdekes. Ugyanis a vékony vízréteg megakadályozza, hogy a tej szárazanyagai és zsírtartalma közvetlenül a forró fémfelülethez tapadjon.
Fontos, hogy tejbegrízt csak tejforralásra használt edényben főzünk. Ugyanis igaz, hogy mindent tisztára mosunk, de a főzőedények valahogy „elraktározzák” a markánsabb ízeket, és nem kellemes a chili vagy hagyma aromája a kakaó finomsága alatt.
Öntsd bele az edénybe a tejet, adj hozzá egy csipet sót, majd kezdd el melegíteni. Van, aki vizet is önt hozzá – kb. egyötödnyit – takarékosságból, de ezt csak annak ajánlom, aki nagyobb zsírtartalmú tejből készíti a tejbegrízt.
A búzadarát közben mérd ki előre. Amikor a tej már forró, közel jár a zubogáshoz és pillésedni kezd, lassan, vékony sugárban szórd bele a darát, de közben kevergesd folyamatosan.
Ne félj tőle, simán menni fog, nem kell hozzá kétfelé koncentrálnod. Ha egyik kezeddel kavarod a tejet, a másiknak ferdén kell állnia az edény felett. Mivel kavargatsz, a másik kezed is elmozdul majd annyira, hogy szépen belesodródjanak a grízszemek az edénybe.
Főzd tovább állandó keverés mellett. Nem kell hosszasan rotyogtatni: amikor már éppen megindulna felfelé a tej, és a dara is kezd sűrűsödni, leveheted a tűzről. De úgy is el lehet készíteni, hogy ilyenkor még főzöd néhány percig, csak visszaveszed takarékra a lángot. Annyira, hogy főjön, de már ne akarjon kifutni a tej.
Ilyenkor még hígabbnak tűnhet annál, amit végül a tányérban látsz, de ez lényegtelen: pihentetned kell kb. negyedórát.
Tálalás előtt keverd át.
Ha közepesen sűrű tejbegrízt szeretnél, 1–2 evőkanállal több búzadarát használj. Ha pedig kifejezetten a sűrű változatot kedveled, akár 3 kanállal is emelheted a mennyiséget. A kanalak legyenek nagyjából csapottak, mert néhány púpos kanál már meglepően sokat változtat az állagon.
A sót ne hagyd ki csak azért, mert édes étel készül. Nem lesz tőle sós a tejbegríz, viszont sokkal kerekebbé teszi az ízét.
A klasszikus változat cukorral és kakaóporral megszórva készül, de eheted fahéjjal, lekvárral, sőt egy kevés gyümölcsszörppel is teljesen más irányba viheted.
A jó tejbegríz pontosan olyan állagú, amilyennek te szereted. Például van, aki görcsösen szereti. Ilyenkor egy-egy adag grízt a tejbe szórsz, de nem kavarod meg egyből. Hagysz néhány másodpercet, hogy összeálljon, és csak utána kavargatod, amennyire tudod.
Fotó: Pixabay/Zozz_




