Az idők során ennek a napnak a jelentése kissé bonyolulttá vált.
A politikai korszakok, illetve azok vezetői más-más jelentést fűztek hozzá.
Egy biztos, és mindig az is volt, ez a nap egyszerre vallási, állami ünnep, és egyben hagyomány is.
Szent István napjának azért tartjuk, mert államalapítónk 1038. augusztus 20-án halt meg, majd 45 évvel később, 1083-ban avatták szentté.
Egyben mindig is az új kenyér ünnepe is volt, mivel eddigre – lényegében az ország egész területén befejeződött az aratás, a gabona magtárba került, és az első kenyeret is megsütötték belőle.
Ezt már valóban az új búzából őrölt új lisztből sütötték.
Ezért ez a nap faluhelyen a termésért köszönetet mondtak az Istennek, elégedettségüket kifejezvén.
Ekkor az új kenyeret a templomba vitték, hogy a pap áldását adja rá.
S mivel a kenyér a létbiztonságot jelentette, az új kenyér, vagy az új kenyér megszegése rendkívüli jelentőséggel bírt.
Ez a mozzanat tisztelet a földművesek egész évi munkája előtt.
Így augusztus huszadika jelképezi ezt a köszönetet is.
Aztán az ötvenes évek közeledtével, 1949-ben Alkotmányunkba ez a nap a Magyar Népköztársaság Alkotmányának napjaként került be, ezzel elhagyták addigi vallási jelentését. Úgy gondolták, hogy ezzel a módosítással ezt a napot az egész nép magáénak érezheti.
A rendszerváltás változást hozott ezen a téren is, mára mindhárom jelentése elfogadott, együtt él.
Mert miért ne lehetne Szent István Államalapító népének ez a nap az, amikor az Új kenyeret is ünnepli?
Fotó: Pixabay/Kisistvan




