Miért integetnek olyan furán a brit királyi család tagjai?

Nyilván tapasztaltad filmekben, híradásokban, hogy a királyi családok integetése valahogy teljesen más, mint az átlagemberé.

Nem rázzák függőlegesen lefelé-felfelé a kézfejüket, hanem egyszerűen egyenesen tartott tenyérrel, apró, oldalra forduló csuklómozdulatukkal jelzik üdvözletüket.

Na de miért? Miért nem jó nekik az, ahogy mi köszönünk ismerőseinknek?

Ez egyáltalán nem válogatózás és megkülönböztetés, van protokolláris és egészségügyi része is, és általában minden olyan közszereplőre jellemző, aki egy-egy találkozó alkalmával sokat integet.
Mert hogy ez a mozdulat egyes ízületekre nézve kifejezetten fárasztó – ráadásul fotókon, videókon elég furcsán mutat.

A múlt század elején még más volt a helyzet, ők is pont úgy üdvözölték a népet, mint ahogy mi üdvözölnénk őket.
De aztán V. György, majd fia, a leendő VIII. Eduárd is sok és fárasztó eseményen vett részt, amelyeken kénytelen volt sokat integetni. Órákon át. Ha belegondolsz, sokszor elég néhány másodpercig ez a mozdulat, azt is megérzed.
Eduárdnak ekkor egyszerűen megfájdult a csuklója, megerőltette. Ezért az orvos kímélő mozgást ajánlott neki, valójában eltiltotta a hagyományos integető módszertől.

Na, ez az a történés, ami miatt ekkor az úgynevezett Windsor-integetést kifejlesztették.
Ennek lényege egy olyan kímélő üdvözlő mozgás, mely nem a csukló előre rángatásán alapul, hanem a kart stabilan megtartva, egyfajta apró, csavaró kézfejmozdulattal hódol a nép felé.


Mintha óvatosan egy villanykörtét csavarnál befelé, valóban apró mozdulatokkal.
Jópofa, nem?

Ezzel a megoldással kivitelezhető, hogy egy fogadás, ünnepség alkalmával hosszú percekig, de akár több órán keresztül is – természetesen megszakításokkal – eleget tudjanak tenni uralkodói kötelességüknek, mindenféle kellemetlen mellékhatás nélkül.

Az is tény, hogy ez a fajta mozdulat lényegesen elegánsabb, távolságtartóbb, mint egy heves kalimpálás a kezünkkel.

De mi történne, ha úgy integetnének, mint egy átlagember?

Protokollárisan igazából semmi. Biztos érdekes lenne, akár hír is megjelenne róla, de inkább mulatságosnak tartanák, mint felháborítónak. Jó ideje nem szokás már.
Egészségileg már kellemetlenebb lenne a végeredmény, simán ínhüvelygyulladással járhat a kéz ilyen erőltetett mozgása hosszú időn keresztül.
Ráadásul az ilyen gyors mozdulatok a fotókon, videókon elmosódnának, tehát nem biztos, hogy osztatlan tetszést aratnának a médiában.

És bár az angol királyi családról nevezték el ezt a mozdulatot, nem csak ők alkalmazzák. Lényegében minden európai uralkodóra jellemző, de még az ázsiaiak is átvették. És természetesen mindenki, aki sokszor alkalmazza ezt a köszöntési formát.

Így aztán, bár szinte az egész világon ismert a Windsor-integetés, főleg az angolok esetében csodálkozunk rá, pusztán azért, mert a brit királyi család kapja a médiában a legnagyobb figyelmet.

Fotó: Pixabay/WikiImages

Megosztás
Sándor F.
Sándor F.