Bár manapság a feketére gondolunk úgy, mint a gyász, a szomorúság és a veszteség jele,ez nem mindig, és főleg nem mindenütt volt így.
A szokások változnak, ez a viselet is hatalmasat alakult. Olyannyira, hogy ma valójában már nem is kötelező a gyász, így a gyászruha hordása sem.
Nem valószínű például, hogy a pirosra, vörösre gyászszínként gondolsz.
A vörös gyászszínként főként a déli országokban jelent meg. A velencei dózse gyászához a skarlátvörös kapcsolódott, a pápákat pedig haláluk után vörös ruhába öltöztették. A vörös egyben a vérhez kötődő halál jelképeként is ismert. A harcban elesett katonákat is esetenként vörös ruhában temették.
Nálunk egészen más formában maradt fenn ez a viselet.
Kalotaszegen, Gömörben és nógrádi falvakban a kisgyermekét gyászoló fiatal édesanya vörös kendőt hordott. Ha hajadon lány vagy fiatalasszony halt meg, előfordult, hogy vörössel díszített ünneplőjében került koporsóba, és a ravatalán is piros szőtteseket használtak. A piros, és más élénk színek a fiatalságot jelképezték akkoriban. Ahogy telt az idő, úgy jártak mind sötétebb színekben.
Mára a fiatal lányokat haláluk esetén inkább menyasszonyi ruhában temetik – mely az ártatlanság szimbóluma.
Régen a gyászhoz a csuklya is hozzátartozhatott, amelyet férfiak és nők egyaránt a fejükre húztak. Később a nőknél inkább a fátyol és a lepel kapott hasonló szerepet, amellyel a fejet, sokszor a vállat is beborították. Ma is vannak, akik tartják magukat ehhez a szokáshoz. A fátyol egyféle előkelőséget, és magára hagyottságot is jelez a gyász pillanatában
A fekete általánossá válása előtt voltak olyan területek, ahol a fehér is a gyász jelképe, jelzése volt. Nem véletlenül: a fehér a tisztasághoz és az ártatlansághoz is kapcsolódott. Egy halott pedig már bűntelen.
Bár idővel nálunk is a fekete az általános gyászszín jó ideje, egyes területeken – például a Dunántúl több vidékén, Fejér megye egyes részein is – sokáig megmaradt a fehér gyász. Idősek még manapság is tarthatják.
Az asszonyok főkötője, kendője és több ruhadarabja fehér lett, a férfiak viseletében meg megjelent a fehér, de fekete kalappal kiegészítve.
Ám itt is elért bennünket a fokozatos változás. A fehér mellett megjelentek a szürke, barna, kék és más sötétebb árnyalatok is, majd egyre nagyobb szerepet kapott immár mindenhol – a fekete.
A kék, mint gyász szín – külön történet. A férfiaknál sokáig rangos, ünnepi megjelenésnek számított, ezért temetésen is viselhették. De a gyászidőhöz nem igazán kötődött. Ám volt vidék, ahol a fiatal férfi koporsóját kék posztóval vonták be.
Végül a fekete lett a hozzátartozóikat siratók általánosan elfogadott viselete. Mellette a fehér, kiegészítő ruhadarabokkal – például inggel vagy blúzzal – valami még ma is megmaradt a régebbi hagyományból.
Mára már ez is változóban – még temetésen sem kötelező a komor színekben megjelenés, mindenki maga dönti el, hogy ez jó, vagy rossz.
