Azt előre elárulom – a népviselettel kapcsolatos kifejezés.
Ha népviseletről beszélünk, biztos, hogy színes szoknyák, fodros alsószoknyák, hímzett blúzok, ingek, csodás főkötők, csizmák jutnak eszünkbe. Manapság ilyet nem hordunk, csak esetleg hagyományőrző rendezvényeken, településeken ünnepi alkalmakkor, néptáncosokon és múzeumokban láthatunk.
Ezek a ruhák fokozatosan alakultak, változtak, amely változást rengeteg dolog formált, alakított.
Anyagi kérdés lehetett, hogy milyen anyaghoz jutottak hozzá, ez természetesen pénzkérdés volt. Ráadásul a szépség relatív, mindenütt mást tartottak szépnek. Eleinte még természetes volt, hogy a háznál szőtt kelmékből készült a ruha, később már – valahol a 19. század közepétől – elkezdtek terjedni a gyárakban, nagyobb üzemekben készült anyagok. Ráadásul a városokban már másképp öltöztek az emberek, az ottani divat is alakította a falvak szokásait, az emberek ruházkodását.
Természetes, hogy a helyi asszonyok, varrónők saját ízlésüket is belevitték ezekbe a szépségekbe. Így nem csoda, hogyha két szomszédos településnek sem volt azonos népviselete. Bármilyen közel voltak egymáshoz, az alapvető hasonlóságok mellett ízlés terén kis kasztot alkothattak.
Érdekes, hogy a gazdasági helyzet nagyon is fontos része volt a népviselet változásának. Nem véletlen, hogy Magyarországon talán a legszebb, legdíszesebb népviselet pont a Sárközben volt megfigyelhető, ahol a gazdasági fellendülés a Duna ármentesítésével kezdődött. Több lett a pénz, drágább anyagra telt, és a díszek is drágábbak, nemesebbek lettek.
Természetesen egy hozzáértő magáról a népviseletről sok információt gyűjthetett. Főleg, ha ismerte a helyi szokásokat, akkor tudhatta, hogy az adott ruhának viselője mennyi idős lehetett, tudhatta azt is, hogy lány, férjes asszony, esetleg özvegy. Az is nyilvánvalóvá válhatott, hogy milyen körülmények között élt, és az is, hogy azzal a ruhával milyen alkalmat tisztelt meg. Sok helyen volt szokás, hogy utcára az asszonyok csak fejkendőben léphettek ki. Rimócon még házon belül is csak bekötött fejjel mutatkoztak. Az meg, hogy milyen színű a kendő, az életkortól függött. Minél idősebb volt valaki, annál sötétebb.
Természetesen a díszes népviseletet nem viselték minden nap. Részint nem volt olcsó mulatság, másrészt pedig munkavégzésre alkalmatlan volt. Pillanat alatt koszolódott volna, ráadásul nem is lehetett volna rendesen hozzáférni a dolgokhoz.
Ezért aztán az ünnepi viseleten kívül kialakult a mindennapok viselete is. Ami hasonló volt a díszeshez, de mégis sokkal egyszerűbb kivitelben. A szabás, a szoknya, a kötény, a fejkendő viselésének módja azért jelezte, hogy mely környékről valók, és általában az anyagok minősége is változó volt. De nyilvánvalóan ezek a ruhák nem voltak olyan díszesek, hímzettek, mint amihez ünnepi kivitelben hozzá vagyunk szokva.
Aztán, ahogy egyszerűsödött a mindennapi viselet, és a lakosok kezdtek kifele tekintgetni a településről, valahogy kezdett átalakulni a ruházkodás módja is. Idővel, ahogy egyre többen találták meg máshol a boldogulást, úgy kezdtek mind jobban megválni a régi ruháktól. Volt, aki fokozatosan, volt, aki hirtelen.
Ezt a folyamatot nevezték kivetkőzésnek.
Egy-egy családban még néhány évtizeddel ezelőtt is megfért egymás mellett a hétköznapi vagy ünnepi viseletben járó nagymama és a városi ruhákban mutatkozó fiatal is. Sokan még ünnepi viseletnek megtartották a régi öltözetet, de csak falun belüli használatra. Idővel pedig már ez is változott.
Hogy mi volt az ok?
Egyszerűen megváltozott az életmód. Egy földművelőnek olyan ruha kellett, ami nem akadályozta a munkában. Ugyanakkor ez a viselet mégsem volt alkalmas mondjuk egy üzemi tevékenységre. A nógrádi bányászok az egyébként megszokott ottani bő gatyájukat váltották ésszerűbb viseletre. Ellenben a bányászok feleségei a jobb jövedelem miatt drágább ruhákat ölthettek.
Meg aztán a városias ruha segítette a városba bejáró emberek könnyebb elfogadását, akár előrelépését is. Olyan is volt, aki egyszerűen szakítani akart a szokásokkal.
Ha valami nagy változás állt be az életben, akkor az szinte természetes volt, hogy más területen is változásokat indíthat. Mint ahogy indított is – mára a kivetkőzés már annyira sikerült, hogy lényegében ünnepségeken kívül egyáltalán nem találkozhatunk hétköznapi népviselettel, de még ünnepivel is ritkán.
Fotó: Pixabay/Harianti
