Velkey: Szijjártóék tudták:a lélegeztetőgépek egy részének minősége nem megfelelő

Az MTI híradása szerint Velkey György László, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn jelezte Facebook-oldalán, hogy a Szijjártó Péter vezette külgazdasági és külügyminisztériumban már a gépek beérkezésekor tudtak arról, hogy több ezer készülék kórházi használatra nem, vagy csak súlyos kompromisszumokkal alkalmas.

A rendelkezésre álló dokumentumok szerint egy katonaorvos a mintegy 16 600 beszerzett gépből több mint 7800-at a „súlyos kompromisszummal használható, de nem javasolt”, illetve a „használata egyáltalán nem javasolt” kategóriába sorolt.

Súlyosbítja a helyzetet, hogy Velkey közlése szerint a minisztériumban később megváltoztatták ezt a besorolást. Az eredeti A, B és C kategóriából kettő lett: „kiváló” és „jó”. Az A kategóriás gépek lettek kiválóak, a B és C kategóriásak pedig egyaránt jók. Vagyis olyan készülékek is a „jó” kategóriába kerültek, amelyeket a korábbi szakmai minősítés használatra egyáltalán nem javasolt. Velkey szerint problémás gépek kórházakba és szociális intézményekbe is eljutottak.

A Fidesz a lélegeztetőgép-beszerzéseket érő kritikákra korábban azzal válaszolt, hogy a járvány idején számukra a magyar emberek élete volt a legfontosabb, és nem vállalhatták annak kockázatát, hogy valaki géphiány miatt ellátás nélkül maradjon.

Velkey György László viszont úgy fogalmazott:

„Az egészségügyben nincs helye a felelőtlenségnek, a minőségi követelmények megkerülésének és a kockázatok elhallgatásának. A magyar emberek élete és biztonsága nem lehet alku tárgya.”

Nézzünk szét, mire jók ezek a gépek, csak hogy tisztán lássuk a helyzetet.

Nem minden beszerzett készülék volt ugyanolyan tudású, és nem mindegyiket ugyanarra a feladatra tervezték. Voltak köztük olyan légzéstámogató eszközök is, amelyek például alvási apnoé kezelésére megfelelőek lehetnek. Ilyen elven működnek a CPAP- és BiPAP-készülékek is. Ezek azonban nem helyettesítik azt az intenzív terápiás lélegeztetőgépet, amelyre egy altatott, intubált, súlyos állapotú beteg ellátásánál szükség lehet.

Voltak transzport-, vagyis elsősorban betegszállítás közbeni légzéstámogatásra készült gépek is. Ezeknél eleve mások az elvárások, mint egy intenzív osztályon hosszabb ideig használt készüléknél.

De ennél sokkal kézzelfoghatóbb problémákat is találtak.

Egyes gépeknél például a beadott levegő mennyiségét szabályozó gomb annyira pontatlanul működött, hogy az orvosi értékelés szerint nem lehetett vele megfelelően beállítani az értéket. Más készülékeknél a szabályozógombokkal volt probléma, sőt olyan is előfordult, hogy használat közben leestek.

Voltak olyan modellek is, amelyeknél mindössze kétféle, 60 és 100 százalékos oxigénkoncentrációt lehetett beállítani. Egy súlyos tüdőbetegnél viszont fontos, hogy az oxigén mennyisége a beteg állapotához igazítható legyen, ne mindössze két lehetőség közül lehessen választani.

A katonaorvosi értékelés más gépeknél a kilégzésvégi nyomás megtartásával és más fontos beállításokkal kapcsolatban is problémákat jelzett. Vagyis itt nem arról volt szó, hogy egy gép esetleg kicsit kényelmetlenebb vagy kevésbé korszerű. Egy lélegeztetőgépnél éppen azoknak az értékeknek a pontos szabályozása a lényeg, amelyekkel a beteg légzését támogatják.

A legnagyobb probléma azonban változatlanul az, hogy a katonaorvos által B vagy C kategóriába sorolt gépeket később egységesen „jó” minősítés alá vonták. Így a korábbi szakmai értékelés szerint csak súlyos kompromisszummal használható, sőt használatra nem javasolt készülékek is megfelelőnek minősített gépekként jelenhettek meg.

Ezt már én teszem hozzá: játszva magyar emberek életével akár…

Ejnye…

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Megosztás
Sándor F.
Sándor F.