Miért anyajegy az anyajegy?

Szinte mindenkinek van anyajegye, valószínűleg neked is.
De egy átlagember ritkán gondolkodik el rajta, hogy pontosan mik is ezek a kis foltok, hogyan alakulnak ki?
Egyáltalán miért hívják anyajegynek az anyajegyet?

Kezdjük az elnevezéssel: miért így hívják?

A régiek úgy gondolták, hogy ha a terhes nő megijedt valakitől, vagy mondjuk megdobták egy szilvával, megütötte magát, akkor annak az újszülött testén nyoma lett. A történésnek megfelelő folt keletkezett. Egyfajta jegy. Szerintük.
Így lett anyajegy.

Vannak olyanok, akiknek testén nagyon kevés van belőle, de olyanok is, akiken rengeteg, sokkal több, mint az átlagos. Hogy kinek mennyi anyajegye lesz, abban az öröklött hajlamnak is komoly szerepe van.

Vannak velünk született anyajegyek, és vannak szerzettek is. Ez utóbbiak kialakulásában például a napfénynek is szerepe lehet, de terhesség alatt is előfordulhat új anyajegyek megjelenése, a már meglévők pedig változhatnak is.

Vannak formásak, kerekek, oválisak, egyöntetű barnák, szabálytalan alakúak, furcsa színűek.

Azt hitted, hogy csak nekünk, fehérebb bőrűeknek vannak ilyen foltjaink?

Ez egyáltalán nincs így. Sötét bőrön is ugyanúgy kialakulhat anyajegy, legfeljebb kevésbé feltűnő, illetve maga az anyajegy is lehet sötétebb. A nagyobb természetes pigmenttartalom miatt a melanoma és több más bőrdaganat jóval ritkább náluk, de természetesen nem kizárt.

Rendkívül érdekes, viselőjének inkább kellemetlenséget okozó jelenség az óriás anyajegy.
Ha van a környezetedben ilyen, általában azt is elmondja az illető: fogalma sincs, honnan örökölte, mert a családban senkinek sincs ilyen.

Ez nem hazugság, és nem is csoda.
Ugyanis az ilyen veleszületett anyajegyek, amelyek lehetnek akár tenyérnyiek, de egészen szélsőséges esetben a test nagyon nagy részét is érinthetik, jellemzően nem öröklődnek.

A magzati fejlődés nagyon korai szakaszában történik egy apró genetikai hiba. Az érintett sejt később sokszorozódik, és az összes belőle létrejövő sejt továbbviszi ezt a hibát. Minél korábban történik mindez, annál nagyobb bőrfelületet érinthet az anyajegy.

Ez lényegében egy spontán, véletlen mutáció, tehát semmilyen külső hatás nem kell hozzá, lényegében „magától” történik. Véletlen, rossz értelemben vett lottóötös.

Mivel születés után a baba növekedni kezd, ahogy ő nő, az anyajegye is nő vele együtt.

Ha az elváltozás mérete és helye lehetővé teszi, érdemes bőrgyógyásszal vagy sebésszel megbeszélni az eltávolítását. Különösen akkor, ha kiemelkedő, egyenetlen felszínű, sérülékeny helyen van, és rendszeresen megsérül vagy irritálódik.

A nagyon nagy, akár több testrészt érintő anyajegyeknél persze már egészen más a helyzet. Ezek eltávolítása nem mindig lehetséges, kezelésük pedig jóval összetettebb lehet, ezért rendszeres bőrgyógyászati ellenőrzést igényelnek. Ráadásul egy ilyen feltűnő elváltozás nemcsak egészségügyi kérdés: főleg gyermekkorban komoly lelki terhet is jelenthet, ezért szükség esetén a pszichés támogatásnak is helye lehet.

Fotó: Pixabay/annekroiss

Megosztás
Sándor F.
Sándor F.