A cékla egyik legegészségesebb zöldségünk, de az is lehet, hogy ő a csúcs. Ráadásul nem csak egészséges, de fölöttébb ízletes is.
Régen minden kertbe vetettek néhány sort, hisz jó savanyúságként. Akkoriban még másra nem használták.
Ám azzal tisztában voltak, hogy erősít, betegség utáni lábadozáskor kifejezett jó hatása van. Úgy tartották, vérképző is, ezért roborálja a szervezetet.
Érdekesség, és elgondolkodtató, de nem tévedtek.
Főve és nyersen is, alapíze édeskés, ezért sok mindent finomíthatunk vele.
Készíthetünk belőle reszeléket egy kis citrommal, parányi cukorral vagy édesítővel, tehetünk egy fejnyit akár tisztítva, szeletelve levesbe is. Készíthetünk belőle krémlevest, vagy csak úgy főzve, megtisztítva is majszolhatunk belőle.
A céklát legtöbben savanyúságként fogyasztják, és úgy gondolják – ezzel letudták az egészséges táplálkozást, holott egyik legegészségesebb, gyógyhatású növényünkről van szó.
Rengeteg vitamint és ásványi anyagot tartalmaz, gumós gyökerét, de levelét is fogyaszthatjuk. Főleg a belső levelek nagyon megállják a helyüket különböző salátákban.
Szervezetünk csak hálás lehet majd az A-, C-, B-vitaminért (B6), amit tartalmaz.
Úgy tartják, hogy optimálissá teszi a vérkeringést, csökkenthetjük fogyasztásával a demencia és Alzheimer kór kialakulásának esélyét.Hasznos akkor is, ha egyszerűen memóriánkat akarjuk vele javítani.
Tartalmaz nitrátokat is, melyet szervezetünk olyan anyagokká alakít, melytől vérnyomásunk csökken. Ezzel pedig a későbbi stroke, vagy szívroham kockázatát is csökkenthetjük.
A cékla tartalmaz antioxidánsokat, fitokemikáliákat, és antioxidánsokat. Ezek hatása köztudottan daganatellenes.
Képesek lassítani a tumorok növekedésének idejét, kiváló hatású kezelések kiegészítőjeként a tüdőráknál, hereráknál, emlő-, prosztata- és bélrendszeri rosszindulatú daganatoknál.
Mivel jó irányba befolyásolja a fizikai erőt, növeli a teljesítményt, jobban tudunk általa összpontosítani. Ezért ha megterhelő feladat előtt állunk, hasznos ha fogyasztunk belőle egy-egy adagot.
Olyan ásványi anyagokat tartalmaz, mint a magnézium, réz, kalcium, mangán. Ezek a csontrendszerre, és a fogak állapotára vannak jó hatással. Természetes anyagukból kifolyólag tökéletes arányban találhatók meg a növényben – szervezetünk könnyen hasznosítja.
Szinte mindenki hallott már róla, hogy vérszegénységre tökéletes a cékla. Nem beszéltek butaságot nagyanyáink, ugyanis az élelmiszerek között a céklának van az egyik legmagasabb vastartalma, így a vérszegénységre kiváló természetes gyógymód.
Ráadásul optimális felszívódás szempontjából, hisz C-vitamint is tartalmaz, ami a felszívódásban nagy segítség.
A májunk is hálás lesz fogyasztása után, ugyanis segít a méregtelenítésben. Nagyobb eséllyel kerülhetjük el a zsírmáj kialakulását.
Tartalmaz olyan anyagokat, amik stimulálják a májműködést, ezáltal könnyebben választja ki szervezetünkből a mérgező vegyületeket.
Gyulladáscsökkentő hatása miatt jó a pattanásokra, és egyéb gyulladt felületekre.
Ha rendszeresen fogyasztunk belőle, segítjük bőrünk megújulását is, később jön el a hámréteg öregedés időszaka.
Fotó: Pixabay/JackMac24




